„Nem számítottam a lehetőségre, amikor Veled találkoztam, de mint általában az életemben, most is a nem várt esemény volt rám különösen nagy hatással. Eleinte nem nagyon tudtam elképzelni, hogy miként segíthetsz nekem ebben a furcsa, kilátástalan szakaszban, mégis sikerült. Megteremtetted azt a légkört, amelyben őszinte tudtam lenni – Veled is és önmagammal is. Figyeltél, visszajeleztél, és más szemszögből is megláttattál velem olyan dolgokat, amelyek ott voltak az orrom előtt, mégsem láttam őket saját megkérgesült énem miatt.
Segítségeddel ismét szétszedtem magam, de most már nem raktam össze az apró elemeket régi szokásomhoz híven, hanem inkább nézem a sebesült részeket, hagyom, hadd legyenek olyanok, amilyenek, megköszönöm nekik, hogy vannak, de a helyükre újakat építek. Fájdalmas, és nem könnyű, de fellélegeztem. Köszönöm!”