LÁMPALÁZ LEKÜZDÉSE

MI PONTOSAN A LÁMPALÁZ ÉS MIKOR ÉREZHETEM?

A lámpaláz a nyilvános szerepléstől (pl. prezentáció, előadás, vizsga, interjú) való szorongás. A szorongás mértéke és formája, tünetei egyénenként változóak. Közös vonás azonban mindenkinél, hogy hiába a felkészültség és a szándék, hogy jól szerepeljünk, ezek nem lendítenek át a szorongáson.

Ahogy közeleg a pillanat, úgy nő egyre jobban a félelem is:

mi lesz,

ha hibázom,

ha elrontom,

ha megszégyenülök?!

Ezzel egyidőben szétfolyik a fókusz: a figyelem egyre kevésbé van a feladaton, helyette minden energia arra fordítódik, hogy valahogy csökkenjen a szorongás, miközben a fejünkben az eseménnyel kapcsolatos katasztrófaverzió fut háttérfilmként.

Szétcsúszik a gondolkodás és a jelenlét.

Az esemény előtti pillanatokban pedig már ott a bizonyosság: hiába a felkészültség, a tudás és a befektetett energia, a belső feszültség miatt valószínűleg nem azt és nem úgy sikerül majd megmutatni, amit szeretnénk.

MILYEN HELYZETBEN JELENTKEZHET LÁMPALÁZ?

Minden olyan helyzetben, ami az egyén számára valamilyen téttel jár.

A leggyakoribb ilyen szituációk:

  • prezentáció
  • előadás
  • állásinterjú
  • vizsga
  • nyilvános szereplés
  • vagy bármilyen, az egyén számára új kommunikációs helyzet.
  • Jelentkezhet lámpaláz konfliktus során is, amikor a bennem lévő szorongás és blokkoltság miatt nem férek hozzá az objektív gondolkodáshoz és érveimhez.

MIK A LÁMPALÁZ TÜNETEI?

Egyénenként változó, kinél milyen és mennyi tünet jelentkezik. Van, akinél 1-2 visszatérő vonással jelentkezik a lámpaláz, másoknál halmozottan, komplex tünetegyüttesként van jelen.

A leggyakoribb tünetek a következők lehetnek:

  • gondolkodásra való képtelenség: az agy kiürül, teljes blokk lép fel
  • szapora pulzus, felgyorsult szívverés
  • megváltozott légzés (felgyorsul, felszínessé válik), elfogy a levegő beszéd közben
  • a beszéd megváltozása: elcsúszik a hang (pl. feljebb szalad), hadarás vagy lelassult beszéd, dadogás, indokolatlanul sok töltelékszó használata
  • gombóc a torokban, folyamatos torokköszörülés, krákogás, köhögés
  • kényszercselekvés: furcsa kézmozdulatok, ruha, nyakkendő, haj folyamatos birizgálása, igazgatása, himbálózás, erős gesztikuláció
  • kiszárad a száj
  • szédülés
  • testi gyengeség (például elgyengül a láb)
  • kézremegés
  • jéghideg végtagok
  • reszketés, ami hidegrázással is társulhat
  • erős verejtékezés
  • nyak, mellkas foltos elvörösödése
  • lemerevedett arcizmok
  • szorongásos roham: amikor az összes tünet együttesen jelentkezik (pánikrohammal, ájulással is végződhet)

MI TÖRTÉNIK, HA NINCS KEZELVE A LÁMPALÁZ?

Ha már volt egy, esetleg több negatív emlékünk nyilvános szerepléssel kapcsolatban és ez a blokk rögzül, akkor ezt az élményt az agy eltárolja. Az ember egy spirálba kerül: minden újabb nyilvános megmérettetés során még mélyebbre íródik be a szorongás az idegpályákba.

A kezeletlen lámpaláz hosszú távon a társas kapcsolatokra is befolyással lehet. Például valaki, aki gátlásos, nehezen szólal meg társaságban, a gúnyolódástól, kritikától, kudarctól való félelmében egyre inkább elszigetelődik, ami súlyosabb esetben fóbia kialakulásához vezethet.

MIBEN SEGÍT A SZEMÉLYRE SZABOTT LÁMPALÁZ MENTORING?

A lámpaláz akarattal leküzdhetetlen, de az agy és az idegrendszer arra rávehető, hogy ne indítsa el a szorongás folyamatát. Ennek hogyanját tanulhatod meg.

A mentoring visszaállítja a fókuszt: visszahoz, stabilizál és megtart a jelenben.

A zavaró, gátló gondolatok és tünetek eltűnnek, ezáltal nő a teljesítmény és a magabiztosság.

HOGYAN ZAJLIK A LÁMPALÁZ MENTORING?

Egy könnyen elsajátítható eszköztárat tanulsz meg lépésről lépésre.

Az ülések során:

  • feltárjuk a lámpalázad személyes okát (ez alapján válik személyre szabottá a mentoring, ehhez igazodik az ülések felépítése és maga a gyakorlatsor)
  • elsajátítod a lámpaláz megszüntetésére kidolgozott gyakorlatláncot
  • végigvesszük a teendőket az esemény előtt és az esemény napján
  • megismersz egy újfajta jegyzetírást (célja, hatása, formája)
  • megnézzük, kikből is áll a hallgatóságod és mire fontos figyelni velük kapcsolatban
  • kiegészítő technikákat kapsz olyan stresszel járó, váratlan helyzetek kezelésére, melyek során nincs lehetőséged előre felkészülni

HONNAN TUDOD, MILYEN LÁMPALÁZASNAK LENNI? TE IS AZ VOLTÁL?

Röviden: rólam mintázták a lámpalázat és a szorongást.

Az egyik első, lámpalázas élményeim egyike: általános iskola első osztályában szavalok az évnyitón. Ott állok több száz ember előtt és életemben először mikrofont tolnak elém, engem pedig halálra rémít a gondolat, hogy abba kell beszélnem. Amikor megszólalok, átjár a jeges rémület: olyan mély hang jön ki a torkomból, mintha egy füstös hangú sanzon énekesnő lennék. A szereplésemet követően odalép hozzám az egyik osztálytársam anyukája és elkiáltja magát: „Hát, ennek a kislánynak meg hogy lehet ilyen mély hangja?!” Ott, abban a pillanatban rettenetesen szégyelltem a hangomat, magamat és bármilyen nyilvános szereplési helyzet adódott később az életem során, mindegyik egy kisebb halálélményként íródott be az emlékeim közé. Csak egy gondolatom volt mindig: valahogy éljem túl. Ennek kínjait valóban csak azok ismerik, akik maguk is átélték ezt a fajta rettegést. Hálás vagyok, hogy ma már van arról bizonyosságom, hogy a lámpaláz leküzdhető.

ÉRTEM, AMIT MONDASZ, DE NÁLAM EZ ÚGYSEM FOG MŰKÖDNI.

Megértelek, minden ügyfelem erről van meggyőződve. Szerencsére a technika nem a hiteden vagy a meggyőződéseden alapul, így bátran gyere akkor is, ha egyáltalán nem hiszel benne. Fontosnak tartom, hogy az ember semmit ne higgyen el, amíg nem szerzett róla saját, konkrét tapasztalatot. Amennyiben a tréningen tanultakat gyakorlod, és éles helyzetben alkalmazod, a lámpalázad meg fog szűnni. Itt nem meggyőződést kapsz, hanem egy működő eszközt. A kapott információk és eszközök képezik a mentoring alapját, azonban szükség lesz rád is. Kérlek, csak akkor jelentkezz, ha készen állsz rá, hogy a mentoringon tanultakat gyakorolni is fogod. Mint minden, így ez is akkor hoz eredményt, ha csinálod. 

SZERETNÉK JELENTKEZNI, DE NEM AKAROK CSOPORTOS FOGLALKOZÁSON RÉSZT VENNI.

Nem is kell: a technika elsajátítása személyre szabottan történik és 5 alkalmas egyéni mentoring formájában vehető igénybe. Jelentkezni itt lehet.

MENNYIBE KERÜL A LÁMPALÁZ MENTORING?

Az 5 alkalmas csomag ára 95.000 Ft,-, melyhez tartozik egy jegyzet (papírformában és e-mailben is megkapod), valamint egy utánkövető konzultáció is, ahol részletesen átbeszéljük a tapasztalataid és a felmerülő kérdéseket.

A mentoringhoz minden eszközt biztosítok.

TÖBBEN SZERETNÉNK JELENTKEZNI. VAN LEHETŐSÉG CSOPORTOS MENTORINGRA?

Igen, kétnapos kiscsoportos foglalkozás formájában (maximum 6 fő) is igénybe vehető a program. Csoportos mentorálás esetén nincs lehetőség a lámpaláz személyes okainak mélyebb feltárására, a gyakorlatsor azonban így is maradéktalanul elsajátítható. Jelentkezni és árajánlatot kérni e-mailben lehet.

A CÉGEM / MUNKATÁRSAIM SZÁMÁRA SZERETNÉK LÁMPALÁZ MENTORINGOT.

Céges megrendelés esetén egyéni vagy kiscsoportos lámpaláz mentoringra is van lehetőség.  Jelentkezni és árajánlatot kérni e-mailben lehet, ezt követően egyeztetünk a részletekről. Csoportos mentorálás esetén nincs lehetőség a lámpaláz személyes okainak mélyebb feltárására, a gyakorlatsor azonban így is maradéktalanul elsajátítható.

HOL ZAJLANAK AZ ÜLÉSEK?

A mentoring a 13. kerületben, a Jászai Mari tér közelében vehető igénybe.

A gyakorlatok jellegéből adódóan online mentoringra nincs lehetőség.

DISZKRÉCIÓ ÉS TITOKTARTÁS

A bizalom és a diszkréció alap a találkozásaink során. Teljes titoktartási kötelezettséget vállalok: minden, ami az ülések során elhangzik, nem fog harmadik fél tudomására jutni, ahogyan az sem, hogy itt jártál.

MIKOR NEM AJÁNLOTT A LÁMPALÁZ MENTORING?

Semmiképp nem javasolom a programot pszichés betegség esetén, illetve, abban az esetben sem, ha valaki gyógyszeres kezelés alatt áll.

Tovább különösen nem ajánlott, hogy valaki a mentoringon tanult gyakorlatokat alkohollal vagy nyugtatóval kombinálja lámpalázas feszültségoldáshoz.

A Lámpaláz Mentoring 14 éves kortól végezhető el. Amennyiben fiatalabb gyermeknek van rá szüksége, kérlek, írj üzenetet és szívesen ajánlok kiváló szakembert, aki gyermekek lámpaláz- és stressz kezelésével foglalkozik.

HOGYAN JELENTKEZHETEK?

Az alábbi űrlap kitöltésével. Ezt követően felveszem veled a kapcsolatot és megbeszéljük a továbbiakat.

JELENTKEZÉS LÁMPALÁZ TRÉNINGRE