Szoktam a klienseimnek otthonra feladatot adni. Hol írásbelit, hol valami gyakorlati dolgot. Testre, elmére, érzelmekre. Mikor mit, kinek mit.
Szinte mindenkinél megtörténik, hogy az illető ennek hatására átmegy a diák tudatállapoton: „Nem csináltam meg. / Nem volt rá időm, annyi minden volt a héten. / Elfelejtettem megcsinálni. / Otthon felejtettem. / Nehéz volt, nem tudtam vele mit kezdeni. / Nem írtam le, de átgondoltam fejben.”
Ilyen ez, emberek vagyunk és mind jártunk iskolába, mind utáltuk, hogy elvárnak tőlünk valamit, hogy ilyen-olyan szabályoknak meg kell felelnünk és kevés kis szabadidőnkben házi feladatok fölött kell unatkoznunk. Aztán felnövünk és egy adott ponton sokan szeretnénk adni magunknak egy teljesebb életet: többségünk előbb-utóbb keres valakit, aki lelki, szellemi úton is tud minket az úton támogatni és egyszer csak oh noooo, ettől a valakitől házi feladatot kapunk.
Ha bekapcsolt már benned is a házi feladat frusztráció ezen az úton, érdemes a következő dolgot újrakalibrálni magadban:
Ha fázni kezdesz a kapott gyakorlattól, ha bekapcsol az ellenállásod, a kifogásaid, ha az egésztől elmegy a kedved, akkor nagy eséllyel jó a gyakorlat. Előfordulhat persze, hogy az tényleg nem a tiéd, vagy nem jó az időzítés, vagy kimerült vagy, de…
…megéri megnézni, hogy a gyakorlaton keresztül tudsz-e adni magadnak valamit, ami tágít?
Van-e valami, amit újként tudsz befogadni saját magadból, amíg a feladaton dolgozol?
Mit tudsz megtapasztalni magadból, amíg benne vagy?
Ha az ilyen önismereti gyakorlatokat fejből, agyból akarjuk kipipálni, vagy annak csináljuk, aki feladta házinak, akkor az egész teljesen felesleges idő- és energiapocsékolás.
Helyette: Hozzá tudsz-e úgy állni, hogy kilapátolsz belőle minden elvárást, megfelelést a másik és magad felé?
Meg tudod-e engedni magadnak, hogy egy gyakorlat elvégzése során a benned lévő zártságot, merevséget nyisd? Mindegy mennyire. Valamennyire.
Meg tudod-e engedni, hogy a gondolatokon túl, történjen veled, benned valami, amíg ezzel foglalkozol?
Nincs olyan gyakorlat, ami bármit adhatna neked. Tényleg nincs.
Elmehetsz a világ összes tanítójához, gurujához, senki nem tud adni neked semmilyen mágikus eszközt. Amikor egy gyakorlat mégis működik és kapsz tőle valamit, történik benned valami, az azért van, mert te ott, akkor oda tudtál magadhoz fordulni úgy, annyira, és olyan figyelemmel, melyek által adott pillanatban befogadni tudtál valamit saját létezésed egy addig még ismeretlen rétegéből.
Semmilyen eszköznek, gyakorlatnak nincs semmilyen hatása, bármennyire is szeretnénk azt hinni.
Te
vagy
a saját hatásod.
A nyitottságod, a szándékod, hogy szeretnél adni magadnak valamit, annak van hatása. Az eszköz, a gyakorlat: egy lehetőség. A másik ember – jó esetben – egy üres tér ehhez és örömöt él meg abban, amit csinál. Nem akar megmenteni, kiszedni valamiből, megváltoztatni, fényesre csiszolni. Épp az a varázslat benne, hogy nem ő és nem az eszköz a varázslat, hanem te vagy az. Szabadon kezdhetsz velük valamit és semmit. A magad örömére, felszabadulására.
Akkor működni fog. Akkor fog működni.
Akkor találsz benne valamit. Bármit.
Nem baj, ha ellenállás születik benned, nem baj, ha nem megy első, vagy második nekifutásra, nem is az a cél, hogy ennek mennie kell, vagy értsd, vagy tudd.
Az a lényeg, amit te közben megélsz. Te akkor épp azt tanulod magadról, éled át magadból. Ha semmit nem tapasztaltál, akkor vagy épp a semmit tapasztalod, vagy agyból, rutinból elvégezted, kipipáltad, vagy meg se csináltad. Nem léptél tovább egy rögzült működésből.
És ez egyáltalán nem gáz. Csak tudj aközött különbséget tenni, hogy te itt most valamiféle megnyugvást, önigazolást, újabb elterelést keresel az egódnak, amiért nem csináltad meg (vagy megcsináltad, de gyorsan lenyomtad elméből), vagy valóban az mozgat, hogy tisztán lásd önmagad és a működésed. És hogy meg tud-e az mozdítani, hogy adj magadnak valamit, ami oldja a korlátaid.
Gondold újra,
érezd újra,
tapasztald újra
a „házi feladataid”!
