Veled leült bárki valaha, hogy elmondja, megmutassa, hogyan kell (jól) szeretni?
Vagy te is leginkább magadtól eszkábáltál össze egy elképzelést és gyakorlatot arról, hogyan is szeretik egymást az emberek. Tanultál mindenféle mintát a családtól, barátoktól, szerelmektől és jó mélyre bevésődött egy idealizált kép a romantikus filmekből.
Emlékszem, egy időben évekig jártam egy kis közösségbe, ahol tanultuk magunkat, az Életet és egy ponton nagyon úgy éreztük, hogy nekünk aztán micsoda mélységünk van és micsoda magasságunk és akkor a tanítónk szelíden azt mondta: „Értsétek meg, hogy a tudatosság az tudatosság. Abból még nem fakad szeretet. Azt neked kell megtalálnod magadban és felfakasztani.” Fontos figyelmeztetés és lecke volt, ott szálltam le a magas lóról.
Ha körülnézel odakint és magadban, láthatod, hogy leginkább csak passzívan vágyakozunk. Várjuk, hogy megérkezzen a láng és aztán égjen is magától. Várjuk, hogy megszeressen és szeressen minket valaki. Ritkán jut eszünkbe, hogy a szeretetet tudatosan építsük. Nem arra gondolok, amikor megpróbáljuk értékesíteni magunkat az emberi kapcsolatok piacterén, hogy elfogadjanak a kollégák, a barátok, a család, a férfiak, a nők. Amikor megtagadjuk saját értékeinket, csak hogy a másikhoz igazodjunk rokonszenvet, szerelmet, elfogadást remélve. Amikor nem a bennünk lévő kincseket mutatjuk meg, hanem azt, hogy milyen remekül tudunk alkalmazkodni a másik értékeihez, személyéhez.
Egyszer, amikor nagyon szerelmes voltam és olyan szerencsés is, hogy a másik is pont belém volt szerelmes, az illető azt mondta nekem: „Szeretem, hogy szereted, amit szeretek.” Erről beszélek. Így köttetik meg az üzlet az emberi kapcsolatok vásárán. Milyen elszántan vagyunk képesek idomulni a másik világához némi szeretet és viszonzás reményében! Egyik nagy csökönyösségünk, hogy azt hisszük, tehetünk bármit is annak érdekében, hogy elnyerjük egy másik ember szeretetét. Teljesen figyelmen kívül hagyjuk, hogy az érzések nem a józan ész, a logika, a meggyőzés-belátás erővonalai mentén áramlanak. Azért mi mégis nekifeszülünk újra meg újra, hogy rábírjuk a másikat, szeressen minket. Akkor is, ha nem akar, akkor is, ha nem tud. Apánkat, anyánkat, azt, akibe épp beleszerelmesedtünk, vagy munkatársainkat, éppen alakuló kapcsolódásainkat.
Nagy és mély érzésekre vágyunk, miközben folyamatosan adósai vagyunk önmagunknak: nem tanultunk meg, hogyan ápoljuk, óvjuk, növesszük a szeretetet a hétköznapokban. Hogyan kezeljük a fájdalmainkat és hogyan a másikét. Hogyan fejezzük ki az érzéseinket, mihez kezdjünk az elvárásokkal, konfliktusokkal, kusza és sokféle vágyainkkal, mindazzal, amiben nem vagyunk kompatibilisek egymással. Hogyan töltsünk el tartalmasan, örömtelien időt együtt és egyedül.
A szeretet tanulása és kapcsolataink tökéletlenségének elfogadása szabadon választható tantárgyak és szabad megélés.
„Sokat kaphatsz, ha szeretnek.
De ha te szeretsz, megkapsz mindent.”
(A.J.C.)
Kívánom,
hogy legyen
szeretettel teli,
fényes
Ünneped!
Szilvi
