A bizalmat nem adják ingyen… de mi az “ára”?
Sokáig kísérleteztem vele. Végül azt hiszem, leginkább saját magammal.
Sokáig kísérleteztem vele. Végül azt hiszem, leginkább saját magammal.
„Szilvi, maradj velem, amíg nem találsz jobbat. Addig érd be velem. Legyél velem.”
Szavak, amelyekből érzed, hogy épp most vágott arcon a szeretetfüggőség százcsápú energiája.
2023 vége felé léptem be a lebontó folyamatom fősodrába.
Jött 6 hónap transzformáló képzés.
És 7 hónap szakmai képzés.
És most szabad mozgásos önismereti instruktor lettem. Miért?
Vagy kétségbeesetten próbálunk beilleszkedni, elfogadhatóvá válni, vagy önvédelemből feltekerjük a hangerőt kirekesztett karakterjegyeinken. Mindkettőnek ugyanaz az eredménye: egyre jobban elszakadunk másoktól és önmagunktól.
A létezés: kapcsolat.
És nekünk, embereknek, nem megy valami fényesen a kapcsolódás egymáshoz. Hogy az neked is, nekem is jó legyen. Akarok tőled valamit, akarsz tőlem valamit. Ha nem adom meg, amit akarsz, elmész. Ha nem adod meg, amit akarok, elmegyek.
Idén valószínűleg kifordultak a szögeid a falból: eltűnt sok kapaszkodód, biztosnak vélt viszonyítási pontod, elképzelésed, lett valaki fontosból idegen, lett valami fontosból hamu, és megkérdőjeleződött, az vagy-e tényleg, akit eddig éltél?
A legnagyobb ajándék a másiknak, amikor úgy szeretem, amitől ő valóban szeretve érzi magát. Nem úgy, ahogy az nekem kényelmes, könnyű, vagy a saját szeretet-elképzeléseim rutinja.
Mi emberek, elképesztő profik vagyunk távollétben.
És mindenkinek nyomos oka van rá. Mert bántottak, becsaptak, magunkra hagytak, manipuláltak.
Ránk vár a feladat, hogy visszataláljunk az öngondoskodás ösvényére. Hogy rendezzük jelenlétünket, energiánkat, szándékainkat, újrafésüljük haladási irányunkat és sebességünket.
Vannak ilyen villanásnyi időre szóló találkozások, amelyek jelenlét, energia, varázslat és fény összesűrűsödése, megengedés és elengedés rövid, de örökre nyomot hagyó tánca.