Egyik részem mesélne arról, hogy a teremnek, amiben tegnap mozdultunk, Lelke van. Megtartó, melegséges, befogadó Jelenléte. Mesélne arról, hogy miután azt játszottuk, hogy szobába betévedt legyek vagyunk, akik kétségbeesve keresik a kijáratot, valóban megjelent egy légy és két órán át ütötte neki magát az ablaknak. Mesélne arról, hogy néma és röhejes küzdelmet folytattam a zenei berendezéssel, ami minden hangerőemelésre kitartóan halkulni kezdett és halkításra még tovább halkult, csupán a Mindenség jóindulata és kegyelme tartotta még egyben. Talán ennyiből is megérezhető annak energiája, ami jelen volt ezen a mozgásos önismereti foglalkozáson.
De sokkal fontosabbnak érzem a díszletnél, hogy ki, mit tudott, engedett megtapasztalni, megélni magának ebben a két órában? Mit bontott ki a témából: Figyelem és elterelődés. A visszatalálás képessége.
Egy ilyen intenzív két órában és igazából már egyetlen gyakorlatban is benne van belőled MINDEN. A működésed, a korlátaid, a lehetőségeid, a mód, ahogy kapcsolódsz, minden csodád, egyediséged és igen, az is, amivel átvered magad. És pont annyit látsz meg belőle, amennyit láttatni engedsz magadnak. Semmi sincs elzárva előled. Az egész ott van, Egészségedben vagy minden pillanatban. Egy ilyen két órában mélyebben megismered a korlátaidat, a határaidat és te döntöd el, átkukkantasz-e a kerítés fölött, kirúgsz-e néhány kerítéslécet, ledöntöd-e az építményeidet. Te döntöd el, hogy közben megtalálod-e ebben az örömeidet, társaidat hozzá. Hogy lazítod vagy megfeszíted. Te döntöd el az érzelmi skálát, a mozgástered nagyságát, szabadságod fokát. Itt senki nem akar megváltoztatni, épp ezért változhatsz is. Ha akarsz tényleg.
Ami tegnap mozdulatokban, kapcsolódásokban, állapotokban fejeződött ki, az nagyjából így néz ki a szavak szintjén:
- Ki tudok-e lépni megszokott belső spirálomból, vagy többnyire még mindig csak a falaimon belül csapódom ide-oda, és falaimba ütközve, onnan visszapattanva szerzem csupán tapasztalataimat önmagamról és kapcsolódásaimról?
- Meg tudom-e tisztelni magam azzal, hogy a teljes figyelmemet odaadom magamnak és engedem magam lenni úgy, ahogy vagyok éppen?
- Meg tudom-e tisztelni a jelen pillanatot azzal, hogy a teljes figyelmemet neki adom és engedem olyannak lenni, amilyen éppen?
- Mire figyelek? És tényleg figyelek-e arra, amire mondom, hogy figyelek, vagy csak végrehajtok egy feladatot és bele se engedem magam saját figyelmem erőterébe? Kifelé vagy befelé figyelek? Tudok-e még figyelni, miközben a másik megzavar?
- Harmóniában van-e a fejemben futó narratíva magamról és az, amiről a testem, a mozdulataim mesélnek? Miből veszem észre, ha ez két külön szálon futó történet?
- Hogyan változik a figyelmem zajban és csendben?
A légy végül kitalált a szabadba, a zenei berendezés sem hasad tovább, a Tér elcsendesedett. A figyelem és elterelődés játékának egy új rétegét átgereblyézve a mindennapokban gyakorolható tovább a visszatalálás.
Minden tiszteletem azoké, akik eljönnek, mernek új módokon tapasztalni, mélyebbre ereszkedni, láthatóvá válni, felvállalni, bízni, megélni, kimondani, kisírni, felnevetni, határt húzni, határtalanodni, kapcsolódni, megengedni, lazulni, egyre szabadabbá válni. Belenöveszteni magukat a legigazabb és legigazibb verziójukba.
Júniusban új témával mozdulunk tovább.
Szeretettel és tisztelve az Utad, várlak
Szilvi
————————————————————
4 lehetőség, amiben kísérni tudlak:
- Jöhetsz szabad mozgásos, csoportos foglalkozásra, ahol megtanulhatsz újra bízni magadban és a kapcsolataidban.
- Jöhetsz egyéni lámpaláz tréningre, ha legyűr a feszültség, amikor mások előtt kell megmutatnod, felvállalnod magad.
- Jöhetsz coachingra, ahol bullshitmentesen, a tested, szellemed, lelked közös erőforrásaival mozdulunk abba az irányba, ahol a te örömöd, kiteljesedésed, belazulásod rejtőzik.
- Jöhetsz masszázsra, ahol mélyebben kapcsolódhatsz a testeddel, testtudatosságoddal, ahol az idegrendszered mélyregeneráló folyamatai bekapcsolnak.
(Link hozzá kommentben)
