A tanítvány minden nap felkereste a mestert. A mester feltett neki néhány kérdést, a tanítvány felelt, majd távozott. Így ment ez napról napra, hétről hétre, hónapról hónapra.
Egy nap ismét megérkezett a tanítvány, a mester ezúttal azonban sokáig hallgatott. Csak nézte, egyre nézte a tanítványt.
Végül így szólt:
Valami megváltozott. Fény és élet árad belőled. Mi történt veled?
Amikor jöttem hozzád – felelte a tanítvány -, végigsétáltam az udvaron és láttam azt a hatalmas tölgyfát. Megálltam és néztem.
Az a fa ott áll száz éve. – válaszolt a mester. – Te pedig minden nap elsétálsz mellette.
Igen, láttam már korábban is, de ma csak a fát láttam. És ez valahogy túlvitt önmagamon. Felébredtem. Tudod, ez a fa eddig minden alkalommal valami másra emlékeztetett, ahogy ránéztem. Leginkább arra a fára, ami alatt Buddha ült, amikor megvilágosodott. Ó, én nagyon sokat gondoltam Buddha fájára, amikor megláttam ezt a fát az udvaron. És sokszor eszembe jutott róla az a fa is, amelyikről gyermekként leestem. Valahányszor rápillantottam, mindig a múltból idéződött fel valami. Ma viszont… ma csak a fát láttam.
És a mester elmosolyodott…
A múltban keletkezett, eltárolt és megemésztetlen érzelmi és mentális torlaszokat minden pillanatban piszkálja a külvilág.
Ránézünk és azt látjuk, ami ott sincs.
Ez a mi örök bérletünk a kedélyborzoló hullámvasúton.
Mindaddig, míg ki nem engedjük összeszorított markunkból a valóságról kialakított személyes elképzeléseinket, magyarázatainkat
és a fa végre bennünk is azzá válhat:
ami.
Csak fa.
Ha szeretnél valamit kezdeni a múltban keletkezett, eltárolt és megemésztetlen érzelmi és mentális torlaszokkal és javítani az életminőségeden, jöhetsz egyéni folyamatra és csatlakozhatsz a zárt facebook csoportomhoz, ahol találsz kurzusokat, eszközöket, gyakorlatokat és díjmentes konzultációs lehetőséget egy első beszélgetésre. Írj üzenetet, ha jönnél.
