Rendeltem online egy porszívót, meg egy hajformázót. Jó pár nap eltelt mire kaptam egy e-mailt, hogy másnap végre kiszállítják. De csak az egyiket. A hajformázót.
A porszívót majd máskor.
Aztán nem jött a futár, aki pedig jól bebiztosította magát a 10.00-19.00 óra közötti érkezéssel. Újabb másfél nap csend után új üzenet: ma 11.15 és 14.15 között érkezik a csomaggal a futár. Ezúttal tényleg, kicentizve, 14.12-kor.
A porszívóval.
Ő a hajformázóról semmit sem tud. Majd hosszú percekig ügyetlenkedik az adatbevitellel. Végül valamit rosszul üt be a termináljába, azonnal letiltja a rendszer, és viszlát bankkártyás fizetés. Kéri, fizessek készpénzzel. Nincs nálam annyi. Nem baj, menjek el egy automatához, megvár, kivisz addig két csomagot a szomszédba. Mikor visszaérek, látom, hogy épp beül a furgonjába és indulni készül. Az utolsó pillanatban bekopogok az ablakán, akkor jut eszébe, hogy jaaa, a porszívós nő…
Minden okom megvolt rá, hogy síkideg legyek?
Szerintem igen.
Csakhogy.
A bank felé menetelve eszembe jutott, hogy olvastam egyszer valakiről, akinek állandóan új tollat kellett vennie, mert a kollégái folyton lenyúlták az asztaláról. Egy nap megint észrevette, hogy eltűnt a tolla és akkor sokévnyi hiábavaló dühöngés után, hirtelen meglátta a szabadság felé vezető ösvényt: vagy megint kiborul és rázúdítja a dühét a kollégákra, vagy belül tombol csendben, vagy…
„Vagy ma egy toll áráért lehetek szabad.” – mondta és az egészet szélnek eresztette.
Elengedte, hogy neki legyen igaza. Elengedte, hogy az élet igazságot szolgáltasson neki. Meglátta, hogy a belső szabadságnak ára van, aznap éppen egy tollba került. Nem is olyan nagy ár. Nem foglalkozott többé azzal, hogy az egóját mennyire sértik mások cselekedetei. A szabadsága fontosabb volt. És így lépésről lépésre kikeveredett az elméjében dúló harcokból.
Én 20 percet elveszítettem a napomból, pár száz forintot a pénzfelvétellel, egy adag kényelmet, meg további várakozásra ítéltek a hajformázóval. Bosszantó? Lehet. De szabaddá válni az elme állandó „jól akarok járni, nekem legyen igazam, és ha nem sikerül, kiborulok” cirkuszától olyan opció, ami lényegesen tisztább vidékekre juttat.
Lehet úgy is tekinteni az életre, hogy annak minden megmozdulását a személyünk, büszkeségünk, tudásunk elleni sértésnek, támadásnak vesszük, meg úgy is, hogy a dolgok egyszerűen csak történnek a maguk módján, és nem csatolunk hozzá mindenféle jelentést, értelmezést, hanem továbblépünk. Lesz, hogy épp az lesz a fontos, hogy kiálljak magamért. Lesz, hogy akárhogy is nem szeretném, felhúzom magam.
De lesz, hogy sikerül ébernek maradni és észrevenni: „Ma egy toll áráért lehetek szabad.”
Mert lehet, hogy ma csak egy toll árát fizeted meg, de ha állandóan dühöngsz, haragszol, utálkozol, kritizálsz, hosszútávon végül a jól léteddel és belső szabadságod teljes feladásával fizetsz meg érte.
