Hogy mit akarok, az lehet jogos és irányadó kiindulási alap. Ám jó, ha tudom, hogy ez egyben sokszor irracionális is, meg kerülőút is: olyan elvárást támasztok magam és a másik felé, ami egész egyszerűen nem életszerű, nem kivitelezhető.
„Most leszek 30/40/50. Én azt hittem anno, hogy mire ide elérek, nem itt fogok tartani, ahol most. Nem ezt vártam az élettől. Magamtól pláne.”
Megismerni, ami téged korlátoz, nem egy kötelező projekt, amit fel kell venned a társ-család-karrier-ház-autó mókuskeréklistára,
hanem egy l e h e t ő s é g,
hogy az életet és önmagadat kiterjedtebb, szabadabb formában élhesd meg.
A csendnek mindig van egyfajta súlya, formája, árnyalata és JELENTÉSE számunkra…
Kell-e és mire kellhet egyáltalán?
Mindig eldöntheted, hogy
az elméd martalékává válsz-e
vagy újra felfedezed magad és a világot.
Ha az alábbit tapasztalod, itt az ideje a változásnak…
Nem hiszem, hogy az lenne a cél, hogy kapcsolatainkban a szavak nagymestereivé váljunk és valamiféle hibamentes, összeszedett, magabiztos és asszertív párbeszédet folytassunk mindig egymással.
Ritkán hallok embereket arról mesélni, hogy mit tartanak értékesnek a kapcsolataikban és a másikban. Nem túl gyakori, hogy valaki érték- és nem érdekalapon kapcsolódik a másikhoz.
Miért vagyunk ennyire bénák, ha arról van szó, hogy őszintén és jól kimondjuk, hogy mi van bennünk igazából?