BOLDOG AKAROK LENNI. CSAK NEM TUDOM, HOGY KELL.
Amikor vasárnap este megállapítod, hogy nem vagy boldog, tulajdonképpen igazad van. Csak épp nem biztos, hogy jól közelíted meg a boldogság természetét.
Amikor vasárnap este megállapítod, hogy nem vagy boldog, tulajdonképpen igazad van. Csak épp nem biztos, hogy jól közelíted meg a boldogság természetét.
Megszületésünk pillanatától tanítják, tanuljuk, hogyan kell
valamilyennek látszani.
Az idő nem egy vagyontágy, hanem egy fizetőeszköz.
Minél masszívabb kerítéssel próbáljuk magunk köré zárni az állandóságot, annál elemibb erővel fog megrémíteni és megrendíteni az újdonság, a más, az ismeretlen.
Ha mindig a sikert, a beteljesülést, a megpihenést, a tökéletes pillanatokat várjuk, de az oda vezető utat, az útközbenséget nem tudjuk szeretni, akkor egyre frusztráltabbá és kiábrándultabbá válunk. Ennek a görcsösségnek egyetlen valódi ellenszere van.
Szabaddá válni az elme állandó „Jól akarok járni, nekem legyen igazam, és ha nem sikerül, kiborulok” cirkuszától…
Tudod, a félelem remek búvóhely. Mert amíg azt mantrázod, hogy félsz, addig is ügyesen leplezheted el magad és a világ elől is a tényt, hogy …
… annál több lesz belőlük…
Az ízlésed mennyire engedi a kíváncsi tapasztalást? Tudsz teret adni a szokatlannak?
Van, hogy az ember egy egész életen át nem veszi észre, hogy folyamatos gyászban telnek a napjai. Ráadásul nem is azt siratja, amit, akit elveszített.