Sokan gondolják, hogy a lámpaláz csak a vizsgázó diák vagy a színpadra kiálló ember „szereplési betegsége”. Aztán amikor elmesélem valakinek, ki mindenkit érinthet, hányféle szituációban, hányféle módon, akkor rendszerint beáll egy rövid elgondolkodó csend, majd az illető óvatosan kimondja:
Hű, lehet, hogy én is lámpalázas vagyok?!
Nem minden lámpalázas ember szenved erős tünetektől, de ennek leggyakrabban az az oka, hogy nem vagyunk helyzetbe hozva. Sikerült eddig elkerülni a szereplős helyzeteket vagy jelenleg olyan munkakörben dolgozunk, olyan feladatot végzünk, amely (még) nem igényli, hogy kiálljunk mások elé.
Ám az ember tökéletesen tisztában van azzal, hogy nem érzi komfortosan magát bizonyos szociális interakciókban. Például nem szívesen szólal meg a hétfői meetingeken. Egy projektmunka során alig-alig mutatja meg magát, az eredményeit, csendben végzi inkább a rá eső részt. Folyamatosan visszahúzódik. Ezt sokan betudják annak, hogy „hát én introvertált ember vagyok.” Pedig ritkán van szó személyiségvonásról, sokkal inkább rögzült viselkedésmódról:
Nem ilyen vagyok, hanem ilyen helyzetekben mindig visszahúzódóan viselkedem. (És közben belül feszengek / lepereg az életem /rettegek.)
A szerepléssel járó szociális fóbia akkor lobbanhat be, amikor valakit váratlanul felkérnek, hogy mutatkozzon be a csapat előtt. Vezesse le a következő meetinget. Tartson meg egy beszámolót. Menjen el egy konferenciára és képviselje a céget. Találkozzon egy fontos ügyféllel. Foglalja össze a vezetőség előtt, hogy áll a projekt. A munkakörébe bekerül a prezentálás, a nyilvános szereplés.
A lámpaláz valójában hatalmas lehetőség!
Mindenki tud mondani magáról nem kevés viselkedésformát, amihez ragaszkodik, pedig tudja, hogy csak hátráltatja a fejlődésben, a kiteljesedésben. Sokszor azzal indokoljuk egy-egy hiányosságunkat, önszabotáló szokásunkat, hogy „én ilyen vagyok”.
Azaz alibit gyártunk az elakadásunkra. Az ellenállásba fektetjük az energiáinkat a fejlődés helyett.
A lámpaláz –bár lehet előle is sokáig menekülni – sokszor olyan helyzetekben jelentkezik, melyek komolyan akadályozzák szakmai előrelépésünket, pozitív megítélésünket. A haladásunkat az úton. Ennek a külső motivációnak végül olyan erős a kényszerítő ereje, hogy az ember elől előbb-utóbb elfogynak a menekülő útvonalak, az alibik és akkor beleáll és elsajátítja a megküzdést.
Lehet, hogy most még nehéz kiállni, de dönthetek úgy is, hogy a fejlődés a munkámban, a karrieremben, az utamon szabad akaratomból történik és átírom az akadályozó tényezők forgatókönyvét.
Ha neked fontos, hogy megértsd és leküzdd a lámpalázad, a nyilvános szerepléstől való félelmed és meghoztad a döntést, a „hogyan”-t itt megtalálod.
Szeretettel:
Szilvi
