Nehéz élethelyzetben (válás, pénzügyi nehézségek, munkahely elvesztése, konfliktus, stb.) vagy egy beszűkült tudatállapotban (aggodalom, szorongás, gyász, stb.) általában egész lényünk ellenáll: nem akarja, hogy még lejjebb csússzunk. Nem akarjuk magunkat még rosszabbul érezni, még tovább zuhanni, szétesni.
Ha megfigyeled, ilyenkor reflexszerűen az ÖSSZEHÚZÓDÁS felé mozdul
- a test (gömbölyödtél már össze magzatpózba fájdalmadban?),
- az elme (amikor satuba szorul az elméd a sok bénító gondolattól),
- a szív (amikor az érzéseid egyetlen lüktető fájdalom csomagba zsugorodnak össze).
Olyan ez az állapot, mint a vádlit fogó görcs, ami összerántja, befeszíti az izmokat. A lényünk is egyetlen fájdalmas csomópontba zuhan bele ilyenkor.
Előbb oldódik a helyzet, ha képesek vagyunk ilyenkor tudatosan lazítani az összerándult csomót. Ez csak úgy megy, ha első lépésben megengedem magát a görcsöt. Ha érzem, hogy ott van és beleugrom a közepébe: a légzésemmel, a figyelmemmel ellene hatok az összehúzódás reflexének. Benne vagyok a görcs közepében és ott elkezdem belülről NYITNI.
Nézd meg, vajon mi történik, ha beszűkült, aggódó, fájdalmas állapotaidban elkezded tudatosan
NYITNI a testet.
NYITNI az elmét.
NYITNI a szívet.
