Először nagy bátorságra van szükségünk, hogy beismerjük, elakadtunk és külső segítség nélkül nem tudunk változtatni.
És amikor ez sikerül és elköteleződünk önmagunk mélyebb megismerése mellett, kelleni fog a bátorságnak egy következő szintje is.
Mire elolvasod Péter történetét, érteni fogod, miért.
Péter projektmenedzser (Péter kitalált személy, de mind ismerünk belőle igazit…)
Személyiségének van egy olyan NYÍLT TERÜLETE, amivel tisztában van ő is és a kollégái is: munkamániás, hajtja a teljesítmény. Magas az energiaszintje és gyorsan old meg feladatokat.
Amit Péter nem tud (ez az ő VAK TERÜLETE), az az, hogy stresszes helyzetben sugárzik róla a feszültség. Kattogtatja a tollát, rideggé, szigorúvá válik és távolságtartóvá. Saját non-verbális gesztusait, hanghordozását nem láthatja kívülről. Ő azt hiszi, hogy nyugodt marad és kiváló válságkezelő, ám a környezete pontosan látja kívülről (és szenved tőle), hogy mennyire feszült, türelmetlen és milyen harcos falakat húz fel ilyenkor.
Péter tudatosan eltitkolja (ELREJTETT TERÜLET), hogy a kiégés szélén táncol. Naponta eljátsza, hogy profi és magabiztos, de a magánéletében hatalmas feszültségeket él meg, végtelenül kimerült és egyre motiválatlanabb a munkájában. Senkinek nem beszél erről.
Péternek ráadásul van egy teljesen ISMERETLEN TERÜLETE is, amit sem ő nem tud magáról, sem a környezete (tudattalan működése, traumái, rejtett képességei): például csak egy szabad mozgásos workshopon derülne ki róla, hogy a gyerekkorában magába szívott, szigorúan strukturált reál beállítottsága mellett van egy szunnyadó, megéletlen része, ami hihetetlenül kreatív és játékos. Ha megtapasztalná, változhatnának, színesedhetnének a megélései, kapcsolatai a munkahelyén és a magánéletben egyaránt.
Péter az összeomlás szélén végül a változás és önmaga mélyebb megismerése mellett dönt.
Ahogy egyre tudatosabbá válik saját mintáira, működésére, reakcióira, a fenti 4 (nyílt / vak / elrejtett / ismeretlen) terület közül a legnagyobb bátorságra és a legtöbb érzelmi energiára a VAKFOLTJA felismeréséhez és feloldásához lesz szüksége.
Az agy, a psziché ugyanis olyan erős védelmi mechanizmusokkal van felvértezve, hogy mindig ellenállással és hárítással fogadja az énképünket fenyegető külső visszajelzéseket, kellemetlen igazságokat.
Szabaddá akkor tudunk válni, ha nem futunk világgá a kényelmetlen visszajelzések és felismerések első sokkja után. Ha képesek vagyunk közelebb engedni magunkhoz azt a darabkánkat, amelyik éveken, évtizedeken át tudattalan működésként önjáró életet élt.
Bátor ember az, aki rá mer nézni saját túlműködéseire, identitása nyers részeire és nem rakja át a visszajelző félre ijedt indulatait és saját magát sem kezdi el önostorozni azért, ami végig ott volt az orra előtt, mindenki tudta róla, csak ő nem. Aki nem enged sem a szégyen, sem a tagadás húzóerejének.
Szerencsés vagyok. Akik hozzám járnak egyre bátrabban, egyre őszintébben, egyre transzparensebben vannak jelen a folyamataikban, életükben. El szokott hangozni a mondat sokszor: „Kérlek, ne ítélj el, de én …”
Ha tudnátok! Hogy a félelmetek mennyire alaptalan! Emberek vagyunk. Esendők. Ha tudnátok, én a mai napig sokszor mekkorákat koppanok, amikor egy visszajelzés, megtapasztalás által felismerem egy-egy ügyesen elrejtőzött vakfoltomat, ami az égvilágon mindenki számára egyértelmű volt, csak az én radaromat kerülte el. Ilyen ez. A szem nem láthatja önmagát.
Merj túllátni magadon! Merd meglátni, felismerni önmagad ezer arcát a másik szemében. Merj nevetni magadon!
Merj transzparenssé, érzővé válni.
Merj mindenné és mindenkivé válni.
Hogy lehess végre szabad senki…
—————————————-
09.19. szombat: Ingyenes szabad mozgásos workshop!!!
