Te mennyire érzed magad kívülállónak? Idegennek a világban?
Gondoltál-e már arra, hogy ez minek a tükröződése?
A helyzet az, hogy minél inkább kívülállónak élem meg magam,
annál kevésbé fogadom el saját magam…
Talán nem gondoltál erre még így.
Talán büszkeséggel tölt el, hogy ennyire különbözöl.
Talán épp a másságból, idegenségből fakasztasz kiválóságot, erőt…
De.
A kívülállóság mint identitás, egyben óriási adag önkritika, szégyen és magány is. És semmi köze azokhoz, akiken kívül állónak érezzük magunkat. Ennek ahhoz van köze, hogy elfogadásban vagyok-e magammal: elégnek érzem és élem-e azt, aki és amilyen vagyok.
Kívülállóként általában nagyon is próbálunk „belül állni”: rengeteg dolgot mondunk, teszünk, amelyektől azt vágyjuk, hogy mások ettől hitelesnek, értékesnek, szerethetőnek gondolnak majd. Közben tartunk attól, hogy az emberek egy része nem tud mit kezdeni bizonyos részeinkkel: túl soknak vagy túl kevésnek ítélik. Vagy kétségbeesetten próbálunk beilleszkedni, elfogadhatóvá válni, vagy önvédelemből feltekerjük a hangerőt kirekesztett karakterjegyeinken.
Mindkettőnek ugyanaz az eredménye: egyre jobban elszakadunk másoktól és önmagunktól.
Ha ezt éljük, érdemes feltenni a kérdést: tényleg békében vagyok azzal a részemmel, ami kívülállóvá tesz? Miben nem érzem magam méltónak arra, hogy ilyen, olyan vonásaim elfogadásra, szeretetre találjanak önmagamban és a világban?
Amikor a kívülállóságunk páncélja repedezni kezd, az „elég vagyok, ahogy vagyok” eleinte olyan érzés lehet, mintha valami skálán hirtelen lejjebb kellene pozícionálni magunkat. A poroszos iskolarendszeren idomított személyiségünk csak azt látja, hogy a csillagos ötös elvárása után most egy közepessel, maximum egy négyessel kell kiegyeznünk önértékelésünket illetően. Az elég jó ebből a nézőpontból annyit tesz: „Hát, ha nincs más, megteszi, ez is.”
De gondolj bele! Amikor megeszed az ünnepi ebédet és megkérdik, hogy kérsz-e még, a „köszönöm, elég”, válasz nem épp annak a jele, hogy jóllaktál és nem akarod hasfájásig zabálni magad, csak azért, hogy boldoggá tedd valamelyik rokonod? Ahogy az „elég” ebben az esetben a kimondható legigazabb, legautentikusabb válasz, pont így, a kívülállóságból az ELÉGedettségbe megérkezés is az elérhető legnagyobb megbékélés és szabadság.
Ha megtalálom magamban az elfogadást, akkor akárkik közé kerülök, megmarad az integritásom. Ráadásul egyre kevésbé megyek oda, ahol nem tudnak elfogadni és egyre természetesebben azokkal kapcsolódom, akik önmagamként szeretnek.
Neked melyik az a részed, minőséged, tulajdonságod, ami kívülállóvá tesz, és amit nehéz elfogadnod magadban?
HOGYAN DOLGOZHATUNK EGYÜTT?
- jöhetsz egyéni lámpaláz tréningre, ha legyűr a feszültség, amikor mások előtt kell megmutatnod magad
- jöhetsz coachingra, ahol a testeden, lelkeden és mentális erőforrásaidon keresztül mozdulunk abba az irányba, ahol magaddal is, másokkal is harmonikusabb kapcsolatot tudsz megtapasztalni
- jöhetsz masszázsra, ahol mélyebben kapcsolódhatsz a testeddel, testtudatosságoddal, oldódhatsz és elengedheted magad.
