Ezt a címet adtam az esszémnek, amit a vizsgámra kellett írni.
Öt oldalon át írtam, hogy mit értek, mit érzek ez alatt. Hogy mit tanultam a képzés alatt, ami a legfontosabb témám volt. A zárónapon a tanárom, Simon Reni azt mondta: „Köszönöm, hogy bíztál abban, hogy én bízom benned.”
Micsoda ajándék, amikor rá merem bízni magam egy hiteles emberre és odaadom magam annak a folyamatnak, amiben lépésről lépésre megszületik a hitem, az erőm, az elfogadással átitatott áramló figyelmem. Amikor elkezdem érezni, élni és kibontani a bennem rejlő energiákat és mindezt azért, mert a másik végtelen alázattal, kivárással tartja a teret, amiben nincs sürgetés, de agyondédelgetés sem, és végül megszülöm a bátorságot, hogy meghaljon bennem a sok összetákolt szerep és életre keljen a sminktelen lényem, akit egy nap átjár a teljes bizonyosság:
Bízom magamban. Végre bízom magamban.
Bízom abban, hogy meg tudom tartani a teret. És benne a figyelmemet.
Feltettem magamnak a kérdést: mire használom azt, hogy tudok figyelni?
Ha ezt öt éve kérdezed és merek őszinte lenni, azt felelem: kontrollra. Az érzelmeim és kapcsolódásaim kontrolljára, nehogy sérüljek, nehogy bánthass, nehogy túlságosan kiszolgáltassam magam, nehogy túlságosan belefolyjak az emberi játszmák kuszaságaiba és eltévedjek benne. A figyelem egyben távolságtartás is volt.
Ha ma kérdezed, mire használom azt, hogy tudok figyelni, azt felelem:
Figyelek, tehát szeretlek.
A figyelmem ma: közelség.
Hiszem, hogy figyelem nélkül végtelen hosszú időre benne ragadunk az automatikus reakciók és ismétlődések fájdalmas mézmocsarában. E nélkül nincs önreflexió. Azt is hiszem, hogy a tudatos figyelem önmagában csupán egy steril eszköz, amivel egy távolságtartó megfigyelővé zsugorodunk össze, nem engedve közel magunkhoz megéléseket, érzéseket, saját emberi mivoltunk árnyalatait. Könnyen az eszköz foglyává és analizáló gépezetté válunk. Hiszem, hogy a figyelmet a szív szintjén kiáramoltatni annyit tesz, mint engedni, hogy újra élettel, melegséggel teljen meg a létezésünk.
2023 vége felé léptem be a lebontó folyamatom fősodrába.
Jött 6 hónap transzformáló képzés.
És 7 hónap szakmai képzés.
Benne megannyi kis és nagy halál, szívnyílás, elengedés, kiborulás, önhazugságokkal szembesülés és fokozatosan nyíló alázat és hozzáférés ahhoz az önmagamhoz, akit olyan sokáig eltakart a múlt hatásaiból varrt bársonyfüggöny.
Lélegzem. Tér van bennem. Tér körülöttem. Benne a figyelmem. Ezt áramoltatom vissza a tréningekbe, coaching folyamatokba, a masszázsba és most már a szabad mozgásos foglalkozásaimba is. Amiben felfedezheted saját szabadságod, határaid, fényed és kimunkálhatod a bizalmat Önmagad felé.
Pénteken mozgásos önismereti instruktor lettem és a jövőben két órás szabad mozgásos foglalkozásokat is fogok tartani.
Miért?
Mert elmondani nem tudom, mennyire szeretem hagyni és átélni, hogy megmozdul a testem, benne az energiák, érzések, önmagamnak egy mélyebb rétege. Hogy közben nem kell agyalnom, gondolkodnom, megfejlődnöm, hogy teljesen új belső utakon keresztül kapcsolódom a szívemhez, a megérzéseimhez, a tudatosságomhoz, a szabadságomhoz, a másik emberhez és Ahhoz, ami mindezeken túl ott lüktet a Csendben. S hogy amikor ezt felhozom a szavak szintjére, az olyan szinten gazdagít és teljesít ki, amit az elmével analizálgatás önmagában soha adhat meg.
Sokan tudnak már sokat saját működésükről, traumáikról, mintáikról, meg a másik ember működéséről, traumáiról, mintáiról. És mégsincs egyensúly, harmónia, könnyedség.
A test és a szív merev marad és zárt.
Elméből érteni, tudni: elvisz egy pontig, aztán betévedünk egy zsákutcába. Akik a testüket is szeretnék beélni, kezdeni vele valamit, megérezni rajta keresztül a valódiság felé vezető belső utakat, azoknak lehet ez lehetőség, tér és hazavezető út. Bátorság persze kelleni fog hozzá. De az meg mindenhez kell, aminek köze van a boldogsághoz.
Mély hálával köszönöm Simon Renátának, hogy a Mindent adta oda magából. A tiszta, alázattal és elfogadással teli puha lényét, szívét, óceáni mélységű tudását, bölcsességét! Köszönöm, hogy látsz és megláttatsz! És köszönöm a csoporttársaimnak, hogy együtt tettük meg ezt az utat és segítettük egymást, hogy felnőjünk a feladathoz. Hál’isten, egyikőtök se normális.
Ha az agyadat már eleget mozgattad, gyere, mozgasd most meg a szívedet és a tested, ami az otthonod. Március 28-án tartom az első foglalkozásomat ÁLLJ BELE A FÉNYEDBE címmel. A következő posztban mindent meg is tudhatsz róla.
Szeretettel és tisztelve az Utad, várlak.
Szilvi
