Segítesz. Megoldod. Mész. Teszed. Intézed. Elérhető vagy. Adod. Csinálod. Minden nap, minden területen.
Érzed, hogy kimerült vagy. Hogy a tested fura tüneteket produkál. Hogy az agyad ködben úszik. Hogy szorongsz. Sokáig azt hiszed, ha egyszer végre kipihenhetnéd magad, lenne kicsit több időd magadra, az megoldaná mindezt.
Az igazi erődet nem a pihenés fogja visszahozni.
Az élet ott vesz új irányt, amikor felismerem, hogy szolgaság és szolgálat nem ugyanaz.
Hogy hasznosság és értékesség nem ugyanaz.
Hogy fárasztó a sok feladat, de az erőt valójában az szívja el, hogy elfolyatom, odaadom, túladásban pörgök és meg vagyok róla győződve, hogy nincs választásom. Túlfeszítem magam, hogy bizonyítsam a szeretetem, a gondoskodásom, az értékem. Hogy van itt helyem, létjogosultságom.
Kielégítek igényeket, szükségleteket, de talán már eszembe sem jut, hogy mások esetleg mást is szeretnének belőlem kapni. A tiszta nevetésemet például. Együtt üldögélést. Egy beszélgetést, aminek van tartalma, és amiben jelen vagyok, amiben megosztok magamból valamit és beleengedem a figyelmemet, csendemet, amikor a másik osztja meg magát velem. Amikor nem oldok meg semmit, csak adok valami valódit a lényemből. Nem a pénzemből, nem a főztömből, nem a tudásomból. Ezek fontosak és sokszor jelentik az életet, de idővel gépies cselekedetekké, rutinná válhatnak, amiből eltűnik a lélek, a kapcsolódás, a valódiság és megtelik a kapcsolat lefojtott nehezteléssel. A hajszoltság egyik mellékhatása, hogy a tetteimből igen, de belőlem már nem jut másoknak. Annyira kizsigerelem magam a dolgok adásában, intézésében, hogy önmagamból már nem tudok mit adni.
Amikor végül megérzem és megtanulom a különbséget szolgaság és szolgálat, hasznos és értékes között, amikor már nem csak a szavak szintjén, hanem élő belső igazságként élem azt, hogy „Teszem, amit tudok és az ELÉG”, akkor kezdem el visszahívni az erőmet oda, ahová tartozik: önmagamhoz.
Akkor kezdek el igazán adni. Mert abban már én is benne vagyok, nemcsak az erőm és megfeleléseim túlfeszegetése. Azt, amivel tényleg szolgálom a másikat és nem csak kiszolgálom. Amivel valami olyasmit is hozzáteszek az életéhez, amitől képes lehet beleállni saját felelősségébe, erejébe, megküzdéseibe, lehetőségeibe. Ha nyitott erre. Mert valljuk be, sokszor a másiknak nincs is erre mentális, lelki, fizikai kapacitása. Ezt észre kell venni. És nem attól lesz neki, ha még többet adok. Fontos meglátnom, hogy a segítésem sokszor csak a másik önsorsrontásának kiszolgálása, pusztító szokásainak, döntéseinek konzerválása.
Nehéz belső körök, letisztázások, irányváltások ezek. Mégis, aki végigmegy ezen és nem csak fejben, erőből, hanem annak minden érzelmi velejárójával együtt, az képes lesz lépésről lépésre bejáratni egy új cselekvési, kapcsolódási útvonalat.
És ahhoz visszatérnek szétszórt energiái, életereje és elkezdenek a testi tünetei, idegrendszere is lecsendesedni, halványulni kezd a fáradtság.
Valódi szolgálat az, amikor a belső bőségedet, erődet, eszközeidet úgy fordítod mások javára, hogy közben nem veszíted el és nem égeted fel önmagad.
———- 09.19. szombat: Ingyenes szabad mozgásos workshop!!!
