- Pénteken nyelvvizsgázott.
- Szombat reggel már feszülten ült a kávéja felett.
- Vasárnap estére kinézett pár új kurzust, hétfőn be is iratkozott egy kétéves szakmai képzésre.
- Reggelente futott, a kollégáknak tartott egy kétórás prezentációt, beadott egy pályázatot, három egymást követő nap 2 órával tovább maradt bent az irodában és elgondolkodott, hogy végre bele kéne vágni a házfelújításba is…
- Péntek este volt két találkozója barátokkal (elkésett mindkettőről, de már mindenki megszokta, hogy soha nem ér oda sehova és nem is marad végig, mert rohan a következő programra).
- Hétvégén lefestette a kerítést, elment színházba és vasárnap délután megfőzött 3 napra előre.
- Amikor meglátta, hogy a párja a kanapén ül és n e m c s i n á l s e m m i t, érezte, hogy elindul felfelé a vérnyomása, összeszorított szájjal kiment a kertbe és dühében megnyeste a rózsabokrokat.
Szerette, amikor valaki elismerte az erőfeszítéseit, szorgalmát, kitartását, akaratát, gyorsaságát, átlagon felüli teherbírását. Soha fel sem merült benne, hogy élhetne kisebb aktivitással, vagy, hogy lehet őt szeretni akkor is, ha nem csinál épp semmi hasznosat, nem teljesít folyton kiemelkedően.
Aztán jött az a kerti sütögetés a barátokkal.
Rohangált egész nap, egyetlen percre sem ült le, mindenkiről gondoskodott. Ebbe az őrült tempóba szédülhetett bele az egyik srác új barátnője, aki először még csak azt kérdezte óvatosan, hogy:
„Te miért nem ülsz le közénk?”
Majd pár perccel később már nyíltan:
„Jól sejtem, hogy te valójában sosem fogsz megérkezni hozzánk?”
„Ja, ő ilyen! – szólalt meg valaki. – Pörög megállíthatatlanul, valószínűleg azonnal belehalna, ha nyugiban kellene velünk eltöltenie kettő percet. Ha lejönne turbó fokozatról, valószínű fel se ismernénk.”
„Mert most ismeritek?” – kérdezte a lány gúnyosan.
Érezte, hogy elborítja a harag. Lelepleződött. Meg se állt a konyháig, gyors hagymapucolásba kezdett. Még sosem engedte meg senkinek, hogy sebezhetőnek lássa. Az állandó igyekezettel, feladatokkal, programokkal megvédte magát attól, hogy le kelljen lassulnia…
- Mert hát az ilyen lassú, ráérős dolgokból gyakran elszökik a kontroll.
- A kontroll, ami egyben tartja a maszkot, meg mindent, ami sajog.
- A lelassulás kockázatos: az ember valóban találkozhat a másikkal. Meg önmagával.
Ez a felkavaró élmény végül elindította egy új úton. Pár héttel később 3 bátor kérdést írt fel a naplójába:
- Önmagam megújítása helyett házfelújítás?
- Gyógyulhat-e az, amit nem vagyok hajlandó érezni?
- Gyógyít-e sebet a sebesség?
Ha elérkezettnek érzed az időt a megújulásra, de fogalmad sincs, merre és hogyan indulj, kérhetsz időpontot üzenetben egy kötetlen, díjmentes beszélgetésre személyesen vagy online.
