Képzeld el, hogy beülsz egy moziterembe, ahol lejátszák egy tipikus napodat. És akkor hirtelen feketén-fehéren meglátod, milyen sokszor várod, hogy valamin túl legyél végre. Hogy lezavard a dolgokat, feladatokat (én a mosogatással vagyok sokszor ilyen „Csak essek már túl rajta!”– viszonyban).
Rohanunk, hogy elintézzünk, kipipáljunk valamit a listán, az asztal alatt kalimpáló lábaink jelzik, hogy már alig bírjuk kivárni a meeting, a telefonbeszélgetés, a munkaidő, a rokonlátogatás végét. Miközben le akarjuk tudni a napunk nagy részét, nagyon már fel sem tűnik, hogy ez a viszonyulásunk
mekkora fokú stresszt gerjeszt bennünk folyamatosan.
Az ebből fakadó feszültség és élet-elégedetlenség csillapítására végzett tevékenységeink nagy része nem hoz valódi nyugalmat, harmóniát, még csak le sem lassítanak bennünket.
Nézd meg, hogy amit általában várunk,
hogy bekövetkezzen,
az egy teljes folyamatnak
mekkora hányadát tölti ki!
- A két ünnep között leállok 5 napra – az év 365 napjához képest.
- A 10 perc alatt elfogyasztott vacsora a „mit főzzek-bevásárlás-főzés-tálalás-evés-elmosogatás” –időigényes procedúrájában.
- Az irodalmi Nobel díj átvételének pillanata az írás tanulása-gyakorlás-kísérlezetés-küszködés-sikerpillanat ciklusán belül.
- Egy világhírű énekes egy 2 órás koncert után meddig áll a süvöltő tapsviharban? És mennyit készült rá előtte?
A pillanatok, amelyekre vágyunk, hogy átélhessük őket, nagyjából tényleg csak felvillanások.
Lehet, hogy eljön
A nap,
A pillanat,
A katarzis.
De utána megint fel kell kelni és tenni tovább a dolgunkat.
Ha utáljuk az egészet, ami két csúcspont között helyezkedik el, akárhogy is szépítjük: az borzasztó keserves tapasztalás. Ha mindig a sikert, a beteljesülést, a megpihenést, a tökéletes pillanatokat várjuk, de az oda vezető utat, az útközbenséget nem tudjuk szeretni, akkor egyre frusztráltabbá és kiábrándultabbá válunk. Végül már a bekövetkező csúcspontnak sem tudunk majd örülni.
Ennek a görcsösségnek egyetlen valódi oldószere:
a jelenben lét.
És ne legyenek illúzióid: ez sem egy újabb csúcspont, amit egyszer majd elérsz és akkor majd minden (és te is) végleg a helyére kerül!
Ez is egy folyamat kör része: tanulod, gyakorlod, kísérletezel, küszködsz, megéled, kiesel belőle, gyakorlod, küszködsz, megéled, kiesel belőle / elereszted… Miközben egyre hosszabban, egyre tartalmasabban, egyre teljesebben éled meg. Az egész kört.
Meg ami a körön túl van.
„A jó hír, hogy nem a múltad
vagy sebeid feldolgozottsági foka vagy:
hanem energia, szándék,
akarat és elengedés váltakozása.
Egyedül magod állandó,
a megfigyelő,
a tapasztaló.
Ha vannak más világok,
azokba nem előre vagy visszafelé,
hanem befelé vezet az út.”
(Kemény Gabriella: Befelé)
Hálásan köszönöm, hogy idén is meg-megálltál itt és elolvastad a soraimat!
Szeretettel kívánok Neked szilárd önbecslést és ráérősen megélt, derűs pillanatokkal teli, befelé vezető utat 2024-ben (is)!
Szilvi
