A lámpaláz klienseim feketeöves guglizókként érkeznek.
Ismerik a neten fellelhető összes tippet arról, hogyan szüntethető meg a lámpaláz. Mindenki „nagy kedvence” a „Mosolyogj!”, „Igyál egy pohár vizet!”, „Mantrázd, hogy magabiztos vagy és fantasztikusan sikerül a prezentációd!” Olvastam olyat is, hogy ha izgulsz, fújj szappanbuborékot.
MI A BAJOM EZEKKEL A CIKKEKKEL?
Egyfelől minden jószándék ellenére az ilyen írások elbagatellizálják a lámpalázas ember nehézségeit. Úgy írnak a témáról, amilyen ma a világ: gyorsan, felszínesen. Másfelől tovább mélyítik az ember tehetetlenségét és szégyenérzetét. Mert a lámpalázas ember azt látja, hogy ezek szerint elég két mély levegővétel és minden félelem elpárolog. Kivéve az ő félelme. Mert megitta a pohár vizet, vett két mély levegőt, de a dolgok semmit sem változtak. Tehát vele tényleg valami komoly baj van, mert ezek szerint ezek másoknál beválnak, csak az ő idegrendszere immunis a vízre meg az oxigénre.
Aki rettenetesen izgul, amikor ki kell mások elé állnia, lefagy, kontrollálhatalan testi tünetei és pánikgondolatai vannak, annak bármiféle instant tipp: mint halottnak a csók.
A stresszelés, izgulás olyan, mint a pénzzel való bánásmód vagy a minőségi párkapcsolat: semmit sem tanítanak róla az iskolában és a család is ritkán áll olyan felnőttekből, akik mindezeket már kimunkálták magukban. Azaz nincs más hátra, marad a felnőttkori újratanulás.
A lámpalázas embernek azt fontos megtanulnia, hogyan tudja az idegrendszerét visszanyugtatni és az ilyen helyzetekben kezelhetetlen érzelmeit szabályozni. Hogyan tud feszültségben is hozzáférni önmagához és élni azt.
Az izgulás idegrendszeri szinten arról szól, hogy az agy a ránk váró megmérettetésről azt hiszi, hogy vészhelyzet és ennek megfelelően jár el: általános riadót fúj. Pedig ha nem kerget minket egy veszett farkas, akkor a ránk váró prezentáció, állásinterjú maximum is csak egy versenyhelyzet. Nem az életünket fenyegeti. Mégis ezt éljük meg ilyenkor. Sosem arról van szó, hogy nem vagyunk képesek kiállni és elmondani, megmutatni. Megvan hozzá az intelligenciánk, tudásunk, képességeink és ezt meg is tesszük más helyzetekben naponta számtalan alkalommal. De amikor ki kell állni, ott olyan gondolat-érzés cunami („Mi lesz, ha beégek?” „Mi lesz, ha elfelejtem?” „Mi lesz, ha utálni fognak?” „Biztos látják rajtam, hogy izgulok, mit fognak gondolni rólam?”) sodor el, amiből ott és akkor lehetetlennek tűnik kikeveredni és arra figyelni, amit mondani, előadni szeretnénk. És ilyenkor azokra sem tudunk figyelni, akik minket hallgatnak. Nem tudunk kapcsolódni.
Noha egy pohár vízért és néhány mély levegővételért mindig hálás a test, hosszútávon nem változtatnak semmit a lámpalázon. Ami változtat, az az, ha a gyors tüneti kezelés, menekülés, agyalás, önszabotálás és önkínzás helyett megtanuljuk, hogyan lehet a testen keresztül megmutatni az agynak, hogy nem vagyunk életveszélyben, nyugodtan leállíthatja a légiriadót és hagyhat élni, haladni az utunkon, beleállni az erőnkbe, tudásunkba.
Itt a következő szintre tudod emelni azt, ahogyan a világ előtt megmutatkozol és lehetőséged van személyre szabottan eloldódni a lámpalázadtól:
Most 2 opció közül tudsz választani:
- Ha február 14-ig jelentkezel, még az eredeti áron végezheted el az 5 alkalmas egyéni tréninget
vagy
- Február 15-től kiválaszthatod az új csomagok közül az igényeidnek, lehetőségeidnek legmegfelelőbbet. Erről hamarosan írok részletesen.
Ha 2025-ben szintet lépnél és újraírnád a feszültséggel és a szerepléssel való kapcsolatodat, várlak szeretettel valamelyik tréningemen.
Szilvi
