Az életem hétköznapokból és hétvégékből áll, mint bárki más élete. Hétfőkből, szerdákból, vasárnapokból. Évek óta nem élek már darálóban, de mégis: kezdett nem tetszeni a ritmusa, az ismétlődő refrénjeim. Már nem esett jól úgy mozogni a világban, ahogy mindig mozgok. A kiszámítható, a biztonságos mentén, a beélt unalmas stratégiák mentén.
Hát, kérj és megadatik.
Egyik pillanatról a másikra tűnt el alólam az út. A beélt mindennapokkal együtt a felépített, a még épülő és a legértékesebb is odalett, én pedig a veszteség feneketlen gyászába zuhantam. Olyan mélyre, ahol korábban még sosem jártam, pedig azt gondoltam magamról, hogy a mélyvíz az otthonom. Hát, igen, gondoltam sok mindent magamról, ami a hétköznapok, az egóm és az életem ritmusával együtt elhamvadt.
Az elmúlt hónapokban a belső csigaházam inkubátorába bújva dolgoztam át magamat a sötétemen.
Semmihez sem fogható megtapasztalás volt ez: amikor elvész a remény, a vágyak, azzal megszűnik az ezekért való küzdés, erőlködés is.
Olyan energia ez, amiben a felmarkolt homok kifolyik az ujjak résein. Nézem a két tenyerem és nincs benne: semmi. Már nincs mit fogni, így hát elengednek az izmok, a megfeszülés, a test és lélek merevsége. Totális összeomlás.
És hiába tudom, hogy minél inkább beleengedem magam, annál nagyobb az esély, hogy újjáépülök, ez itt most nem egy projekt, amit stratégiák mentén határidőre le akarok szállítani. A lelkemet nem fogom megerőszakolni. Ez a teljes kiszolgáltatottság, megsemmisülés és káosz földje, ahova belezuhanok és az majd valamikor, valahol kiköp magából.
Minden perc a gyászban: az örökkévalóság őrjítő sebesség nélkülisége. Kitapinthatatlan a haladás. A világ pörög, miközben a te időd befagyott. Csapdába ejtett a kozmikus tréfa. Mindösszesen afölött van hatalmad, hogy amikor majd kilök magából, akkor ne kússz vissza a sötétbe, csak mert már elszoktál a nappal világosságától és átmenetileg immunissá váltál az örömre.
Mit köszönhetek a gyásznak?
Egyet mondok most el belőle.
Soha életemben nem áramoltak még bennem annyira tisztán az érzések, mint a gyász időtlen poklában. Annyira mélyen voltam, hogy nem tudtam küzdeni ellenük, így teljesen szabadon járt bennem ki-be a fájdalom, a bánat, az elveszettség, a harag, a reménytelenség, a létbizalomtól megfosztottság, az elárultság, az elárvultság, a hiábavalóság, a rettegés, az értéktelenség, az együttérzés és a szeretet. Nem tudtam már félni tőlük. A gyásznak ezer arca, ezer érzelme van és mindegyik ledózerol.
De csak azt pusztítja el, ami hazugság benned.
A gyász felfoghatatlanul nagy ajándék, de ezt nem fogod érezni, amíg a mélyén vagy. És nem is dolgod, hogy ott, akkor érezd. Semmit sem kell akarni a sötétben, nem is tudsz. Amíg a gyász birodalmában vagy vendég, addig mindösszesen annyit tehetsz, hogy feladod a küzdést és hagyod, hogy végre egyszer az életben átmosódj a sötétség ezer árnyalatával. Mivel végre nincs hova menekülni, így mindet önmaga tiszta rezgésében élheted át. Egyik sem tapad meg benned, csak végigmennydörög rajtad, rázkódik minden sejted, potyog a vakolat a szívedről, te meg csak hagyod, mert itt nem te irányítasz.
Aztán levonulnak és te még mindig ott vagy,
épp csak már nem ott vagy…
Feleszmélsz, nem érted, hogy mikor lett újra világos, nézed a tenyered, még mindig üres, de látod, hogy lassan felemelkedik, a villamoson ülsz, előtted egy ismeretlen, hófehér hajú nő, látod, hogy a tenyered magától felé indul, nézed a kék, megtört szemeit, ő is rád emeli a tekintetét, látod, hogy neki is mozdul a karja és félúton összeér a tenyeretek.
Fogod a kezét, fogja a kezed. Irracionális, őrülten gyönyörű pillanat.
Azt kérdi: Ismerjük egymást?
Te azt feleled: Jól van?
Könnybe lábad a szeme és azt feleli: Most már igen. Maga tényleg megfogta a kezemet?
Megköszönöd magadnak, hogy meg tudtál hajolni a gyász előtt. Akkor már tudod, hogy a hétköznapok ezentúl más ritmusban fognak lüktetni és a régi refrén is kitörlődött.
Már tudod, hogy nem úgy mozdulsz a világban, ahogy egykor.
Mert benned már más világok mozdulnak…
—————————————————————————————————-
– 5 alkalmas egyéni lámpaláz tréning megtartó térben
– Coaching, ahol teheted, megélheted, nem pedig fejtegetheted
