Amikor valaki eljön hozzám és elmondja a nehézségeit, feltérképezzük a helyzet mélyén megbúvó kimondatlanságokat, vakfoltokat. Ezekből a felismerésekből, rálátásokból sokszor keletkezik türelmetlen feszültség:
„Jó, ezt értem és akkor most mégis mit csináljak???”
Mondhatnánk, hogy na, ebből már lesz valami, az illetőben van energia, tettvágy, elege van, tehát készen áll rá, hogy változtasson.
Ez azonban általában az életet túlkontrolláló, mindent racionalitáson és hatékonyságon keresztül megoldani akaró nők és férfiak önmaguk elől elszaladó stratégiája,
azaz ijedtsége.
Ha ugyanis valóban megértettem a helyzetemet, a történetemet, a felelősségemet, annak mindig súlya van. Abba beleremeg a szív.
Ott satufék van.
A szembenézés megtörténhet egy pillanat alatt, de a hatása nem két perc alatt fut le.
Amikor ez megtörténik, ott még nincs ideje és helye a mit tegyeknek, a haladjunknak.
Ha nemcsak felfogtam, beláttam, megértettem, de be is fogadtam azt, amire ráeszméltem, akkor az első reakcióm sosem az, hogy oké, értem, mit tegyek? Ha tényleg megérkezett a szívembe a felismerés, akkor, amit először megélek, az a meghökkenés, elszomorodás, elnehezedés, megnémulás, az ellenkezés, védekezés elpárolgása. Az elhalkulás, a belső rendszer leállása.
Azaz megfájom.
Ez így van jól. Ez a jó alap a változáshoz, nem pedig az, hogy feltűrjük az ingujjunkat és nekiesünk a megoldásnak, mégpedig hamar, mert nekem arra nincs időm, hogy itt fetrengjek a saját szutykomban.
Ha siettetem, ha gyorsan túl akarok esni a váltáson, akkor az valóban ennyi is lesz: egy újabb elérendő cél a megszokott és lekontrollált csapásnyomok mentén, a valódi átalakulás leghalványabb esélye nélkül. És majd az első akadályok mentén meg is fogok torpanni.
Fontos, hogy képes legyek együtt ülni, időzni mindazzal, amit felismertem, megértettem, ami szíven ütött. Nem fogok belefulladni, sem így maradni, de csak akkor van esélyem bármiféle minőségi ugrásra, ha magamba fogadom azt, ami napvilágra került.
Ha jó segítőt választottam ehhez, akkor ő tartani fogja a teret, amíg én meg nem találom az erőmet, aminek a segítségével végül átszerveződik bennem az energia és az út.
Ne siesd el a saját folyamatod!
