Van egy frusztrált kérdés, amit gyakran fel szoktak nekem tenni azok, akiket kísérek a folyamataikban. Így hangzik:
„Szerinted mikor leszek már jól??? Még mennyi idő?”
A válaszom így hangzik:
Halvány fogalmam sincs.
A tudatosság és mély önismeret folyamata ugyanis nem a magyar népmesék útja, ahol elindul a legkisebb szegénylegény meg a kiutált árva lány, végigjárják a próbák útját és a végén elnyerik méltó jutalmukat: pénzt, hatalmat, szerelmet, örök boldogságot.
„Ha már ennyit küzdöttem, tettem, beleálltam, fájtam, akkor kijár nekem, hogy ennek most már vége legyen és az Élet / Isten / Az Univerzum megjutalmazzon. Megdolgoztam érte és épp elég ideig voltam már rosszul. Elég ideig jártam gyógyítókhoz, elég ideig foglalkoztam már magammal. A kiadott sok pénzről nem is beszélve. Most már legyen nekem jó.”
Az elme csak ennek a feltételrendszerében képes gondolkodni. És minél nagyobb a szenvedése, annál nagyobb jutalmat követel. És annál erősebben neheztel. Bárkire.
Megkockáztatva, hogy az illető legközelebb már nem fog eljönni, mindig elmondom, hogy nincs senki, aki megmondhatná, hogy neki mikortól és hogyan lesz jó, vagy legalább jobb.
Nem szoktam hitegetni, színes füstöket hinteni: A tudatosság útja nehéz út. Valódivá, derűssé és végérvényesen szabaddá tesz, de nehéz út.
Miért hazudjam el, hogy még ha a végén tényleg lesz is hatalmad, pénzed, szerelmed, akkor sem ez lesz a megérkezési és hátradőlési pontod. Hiszen, ha te még ekkor is pont úgy gondolkozol, érzel, teszel, mint a folyamat elején, akkor semmit sem változtál, csak maszkot cseréltél menet közben.
Ha rálépsz az útra, már sosem lesz vége. Egyik állapotból a másikba alakulás lesz, és hogy ennek mi lesz az iránya és közben hogyan fogod majd érezni magad, azt nagyjából a következő szempontok fogják meghatározni:
- Amíg nem tudod elfogadni, hogy a folyamataidban rengeteg dolgot nem fogsz majd érteni, racionális elmével, gondos logikával szabályos sorba rendezgetni, addig a saját dolgodat nehezíted.
- Amíg két kézzel kapaszkodsz a kontrollba, csak a kételkedést, a bizalmatlanságot, a biztonságosba kapaszkodást és a félelmeidet erősíted, azaz továbbra is az elméd irányít. Tehát nem fogsz kockáztatni és kilépni a régi mederből. Ha meg akarsz tanulni Élni, ahhoz szükséged lesz Elengedettségre, Nyitottságra, Kíváncsiságra, Befogadásra, Bizalomra, a Szíved és a Megérzésed hangjának felerősítésére. Ezekhez nem lehet a megszokott agytekervényeken át eljutni, nem parancsszóra kezdenek el működni. Ezt menet közben tanulod meg.
- Amíg mindig elszaladsz, mikor kezdene mélyülni, nehezedni a folyamatod, mikor épp akkor adod fel, mikor az áttörési pontod közelébe kerültél, akkor megint csak magad elől menekülsz el és te érvekkel, magyarázatokkal támasztod alá, hogy miért nem időszerű ez most és most amúgy is fontosabb dolgokra kell koncentrálnod, vagy épp pihenned. Ezt természetesen bármikor megteheted, csak magadat ne csapd be.
- Amíg úgy szeretnél jobb életet, hogy közben a régi mechanizmusaid és eszközeid mentén akarsz befelé és előre haladni, addig távol tartod magad attól, hogy belül meg tudjon születni egy lecsendesült, tiszta tér, amiben a gondolatok hátrébb húzódnak és a tudatod tágulásba kezd.
- Amíg azt várod, hogy eltűnnek majd a nehézségek, mert Te foglalkozol magaddal, még nem értetted meg a valódi önismeret esszenciáját. Ugyanis nem a nehézségek törlődnek el, hanem a Te megküzdésed fog megerősödni és a félelmeid oldódnak ki. Te válsz stabillá, Te simulsz ki belül és paradox módon épp ezáltal valóban kevesebb szenvedés lesz az életedben.
Fontos megértened, hogy s.o.h.a.s.e.m. lesz hatalmad megzabolázni, betörni és kockázatmentesíteni az Életet. Nem az Élet vesz vissza magából, hogy Téged kíméljen, hanem Te válsz ÉLET(RE)KÉPESSÉ.
És még majd csak ott kezdődik el a Lényeg…
———————————
