Emlékszel? ’97-ben mutatták be a „Lesz ez még így se” című filmet, amelyben Jack Nicholson játszotta a kiállhatatlan, megkérgesedett és utálatos Melvint, akinek mindenkihez volt egy gonosz szava.
Ő jutott eszembe, amikor összetalálkoztam magyar lelki társával, akit nevezzünk, mondjuk,
Ervinnek.
A vonat első kocsijába egyszerre érkezünk egy idős hölggyel, aki csomagokkal megrakodva küzdi fel magát a mount everest-i magasságú fellépőn. Végtelen jókedv és kedvesség árad belőle, minden egyes újonnan érkezőt hangosan köszönt a kocsiban. Befut egy nyugdíjas házaspár is, nahát, ők is milyen derűsek, egymást ugratják megállás nélkül. Lassanként megtelik a kocsi utasokkal és…
…végül befut ő.
Ervin.
Belép, berántja az ajtót, azonnal felkapom rá a fejem: mintha az északi boszorkány futott volna be. Körülbelül 65 lehet, arcát maszk takarja, homlokát mély ráncok, hátizsákjával úgy mozog, hogy látszik, pusztító fegyverként térnyerésre használja a tömegközlekedési eszközökön. Elindul és kerek két másodpercen belül odafordul a jókedvű hölgyhöz, aki gyanútlanul köszönti. Ervin elbődül:
„NA, MI VAN? VALAMI BAJ VAN? MI NEM TETSZIK?!”
Mary Poppins döbbenten ülésére rogy, a házaspár arcára kiül a megrökönyödés, a feleség kérdően rám néz, tán én értem, mi ütött Ervinbe? Sokra nem megy velem, az én arcomon ugyanaz a megrökönyödés. Ervin megindul, végigdöng a kocsin, a mellettem levő kettes ülésbe veti magát. Minden pórusából árad a harag. Elhelyezkedik, ingerülten várja, hogy induljunk már. Ki-kinéz az ablakon, időről időre a fejét csóválja, utálkozva nézi az érkező utasokat. Minden zajra felkapja a fejét, olyan, mint egy ideges kopó.
Elindulunk, Ervin pedig hamarosan megkezdi a (N)esztelenül Megmérgezek Mindenkit Hadművelet második fázisát. Első lépésként előránt egy akkora kést, hogy az ütő megáll bennem. Majd előkerül az ételes dobozkája és falatozni kezd.
Azt hiszed ennyi.
De Ervin nyomot akar hagyni a világban, a lelkekben, úgyhogy elő a gránáttal: a dobozból hirtelen kivesz egy nagy fej vöröshagymát és kettéhasítja. Az idegméreg gyorsan a levegőbe kerül, gyilkos felhője úgy ereszkedik ránk, ahogyan a szerető anya simítja a takarót álmos gyermekére.
Ervin nemcsak embertársait, de az orvost is igyekszik távol tartani magától, így táskájából végül egy alma is előkerül, melyből kedvenc késével vág ki nagy darabokat és majszolja el dühösen.
Miután véghezvitte aznapi jócselekedetét a közösségért, Ervin összepakol, visszahelyezi maszkját, a (N)esztelenül Megmérgezek Mindenkit Hadműveletnek itt most vége, győzelem, ellenség kiirtva. Ervin mogorván leszáll a vonatról, tör előre, hogy még dél előtt az alsóörsi frontot is bevegye.
Ervin azt már nem látja, hogy Mary Poppins pont ugyanolyan jókedvűen és kedvesen kászálódik le nagy csomagjaival Füreden, mint ahogy Pesten felszállt, ahogyan azt sem, hogy a derűs házaspár boldogan ugratta tovább egymást. A méregfelhő alól végül mindenki sértetlenül bújt elő.
Ervin a Nagy Vöröshagy(j)ma Szabadságharcában nem vette észre, hogy sosem létezett semmiféle ellenség, ahogyan a frontvonal sem odakint húzódik.
Figyelj, Ervin!
A hagymaszag – akárcsak az életed -:
e l m ú l i k.
Lesz ez még így se…
©nagyszilvi.com
