A mobilt a járdán találtam, egy pad mellett hevert.
Sosem járok azon a szakaszon, a házból kilépve most mégis arra indultam el a délutáni 35 fokban.
Így kezdődött rövid, de intenzív kálváriám Mihállyal.
Csakhamar kiderül, hogy a telefon képernyőzáras, így marad a várakozás, hogy a tulajdonosa előbb-utóbb felhívja saját magát. Közben jönnek sorban a felugró ablakok, értesítések és kezd kirajzolódni Mihály élete, személyisége. Jézustól kifejezetten sok üzenet érkezik, de az AI is próbálja vele felvenni a kapcsolatot. A facebook óránként felajánl egy lehetséges ismerőst számára. Megy a küzdelem Mihály lelkéért…
Aztán megcsörren a telefon. Akkorát ugrok ijedtemben, hogy pár dolgot lesodrok az asztalról. Az a fajta üvöltő-csörömpölő csengőhang borul rám, amit nyugdíjas nénik állítanak be maguknak teljes hangerőre és mikor megcsörren a tömött buszon, egyszerre áll le 70 ember szíve.
Felveszem, Mihály zavarosan bemutatkozik és az első mondatából sejteni lehet, hogy ez bizony nem lesz egyszerű.
Mihály ugyanis hullarészeg. De “szerencsére” biciklivel van úton éppen, eljön akkor érte, mondja. Mihály ezután fél óránként felhív, összeakadt nyelvvel formálja az összefüggéstelen mondatokat. Hol egy Lidl előtt áll, hol egy Aldi előtt, aztán egy másik Aldinál bukkan fel, meg az egyes villamos vonalán, ami azért érdekes, mert én a megtalálási helyen, egy lakóparknál várom teljesen máshol, aminek a címét nagyjából százszor ismétlem el és írom körbe minden hívás előtt. Így telik el 3 és fél óra. Mihály végül végleg felszívódik, csak remélni tudom, hogy nem érte baleset, vagy hőguta és egyszerűen elaludt félúton egy bokorban.
Másnap felébredve látom, hogy éjjel még kétszer csörgetett. Az óra persze ketyeg, mert Mihály mobilja már csak alig 3 %-on áll. Emlékszik-e Mihály egyáltalán, hogy valaki megtalálta a telefonját és várja, hogy visszaadhassa? Telik a délelőtt, fárad az aksi és Mihály sehol.
Mi a történet tanulsága?
Nem tudom.
Csak eszembe jut Simone Weil mondata: „Meg kell tanulnunk vágyakozni az után, ami a miénk.”
És persze a vágyakozáson túl, nem árt, ha kitisztítjuk az elménket és felpattanunk arra a biciklire, mielőtt eljön a végső lemerülés pillanata. Nem tudom, miben van Mihály. De valószínűleg már annyira elveszítette a kapcsolatot önmagával és a világgal, hogy már nem tud megindulni azért, ami az övé.
Te is csak annyit tehetsz Mihályért, hogy ránézel arra, ami a tiéd, de eddig nem vállaltad föl, és elbiciklizel érte oda, ahol hagytad …
