MINTHA SEMMI
én már csak arra
emlékszem hogy fázunk
mint a reggelek
hogy állsz és állok
és várod hogy
szeresselek
hogy vársz
én már csak arra
hogy téged mintha semmi
a hideg sem zavarna
(Skobrák Máté)
ÉRTÉKALAPÚ VS. ÉRDEKALAPÚ KAPCSOLÓDÁS
Amikor a kapcsolatainkról és főleg a párkapcsolatainkról beszélünk, legtöbb esetben arról esik szó, hogy mit hiányolunk belőle és a másik félből. És hogy emiatt nekem milyen rossz és valószínűleg valaki mással (vagy egyedül) sokkal jobban járnék.
Olyanok lettek a kapcsolatok, mint a mobiltelefon biznisz: ahogy megjelenik egy szebb, nagyobb teljesítményű modell, sokan azonnal elgondolkodnak, hogy le kellene cserélni a régit.
Ritkán hallok embereket arról mesélni, hogy mit tartanak é r t é k n e k a kapcsolataikban és a másikban. Nem túl gyakori, hogy valaki érték- és nem érdekalapon kapcsolódik a másikhoz. Természetesen a szükségleteink fontosak: senki nem akar „éhen halni” egy kapcsolatban. Ha abban nincs érzelmi melegség, közös öröm, őszinte kommunikáció, egymásra figyelés, akkor ott elhidegül az éghajlat és előbb-utóbb fel fog merülni a kérdés, hogy miért vagyunk együtt egyáltalán?
Azonban hajlamosak vagyunk arra, hogy egy-egy kényelmetlen helyzethez, konfliktushoz, témakörhöz kizárólag szükségletalapon közelítsünk: nekem mi kéne és ehhez képest mit kapok. És a másik is azzal közelít, hogy neki mi kéne és ehhez képest mit (nem) kap tőlem. Az ilyen viták alig különböznek egy elégedetlen vásárló és egy feszült eladó közt elfajuló szóváltástól.
Vajon mikor feledkeztünk el arról, (illetve eszünkbe jutott-e valaha), hogy a kapcsolataink elsősorban
értéket képviselnek?
A kapcsolat egy olyan kötelék, amiben nem egymás potenciális ellenségei, hanem szövetségesei vagyunk. És egy szövetség nem alakul ki csak úgy magától. Az egymás iránti vonzalomból még nem jön létre bizalom, sem stabil alapok. A szövetség az munka. Az rengeteg nehéz pillanat.
Ne legyenek kétségeink: egy kapcsolat minden félelmünket életre fogja kelteni. Minden régről hozott, be nem gyógyított kapcsolódási sebet fel fog tépni. Minden letagadott, elnyomott, meg nem dolgozott oldalunkat felszínre fogja hozni.
Ki fog derülni, hogyan kommunikálunk, hogyan bánunk a saját és a másik érzéseivel.
És amikor valami félremegy, megijeszt, nem működik, ma szinte mindig az az első gondolat, hogy köszi, én ebből és a másikból nem kérek. Mert hát ez kényelmetlen. Időigényes. Fárasztó. Frusztráló. Fájdalmas. Ráadásul tényleg meg kell hallgatni (és hallani) a másikat.
Egy kapcsolat az sok szép pillanat és még sokkal több macera. Te is éreztél már így (vagy most is így érzel), én is éreztem már így.
De mindig ott a lehetőség, hogy feltegyük magunknak a kérdést: mi ebben a kapcsolatban és a másikban számomra az érték?
És mit vagyok hajlandó bevállalni, hogy ez az érték legyen a kapcsolatunk északi csillaga?
Hajlandó vagyok-e én változni, tenni, szembenézni saját démonaimmal és a másikéval vagy azt várom, hogy a másik változzon meg, hisz úgyis vele van a baj? Hajlandó vagyok-e kimondani, megkérdezni, megosztani, megtenni? Egyáltalán tenni? Magamért, magunkért.
Vagy odáig jutok, hogy csupán csak reagálok? Hogy a másikra várok és közben folyamatos elégedetlenségben, ellenállásban létezem, ami napról napra egyre messzebb sodor a másiktól (és önmagamtól)?
Hajlandó vagyok-e érezni a félelmet, és beleállni mégis?
N e m kell párkapcsolatban élni. Ha mégis ezt választja valaki, akkor sem kell azt úgy élni, ahogy az a környezet, a szokások, a társadalmi elvárások szerint helyes lenne. A két ember számára valóban megfelelő formát azonban csak úgy lehet létrehozni, ha abba mindketten beleteszik a munkát, és persze még akkor sincs rá garancia, hogy működni is fog.
Az élet az életről szól. Nem a biztonságról.
A legtöbb, amit tehetünk, hogy megtesszük, ami tőlünk telik. De azt tényleg megtesszük.
Ha elérkezettnek látod az időt önmagad és kapcsolataid megújítására, de nincsenek eszközeid, nem látod hogyan és merre indulj el, kérhetsz üzenetben időpontot egy kötetlen, díjmentes konzultációra online vagy személyesen. Várlak szeretettel!
