Drága Olvasóm,
nem egy nagy hír ez és remélem, hamar tovább is lépsz majd rajta, de régen írtam már és gondoltam megosztom Veled a lényeget: igen, tavaly tényleg nem építettem semmit.
Helyette: lebontottam.
Még inkább: engem bontott le valami.
Ment minden, amiről kiderült, hogy nem egyéb bennem, mint porfogó. 2024 nekiment mindennek, ami a személyiségemben még merev, beakadt, önszabotáló. Egész nagy kupac összegyűlt belőlük. Életemben nem voltam még olyan sokáig és olyan mélyen fáradt, mint tavaly. Testi, mentális és lelki kimerülés egyszerre kaszált el. És ami leomlott, annak a helyére azonnal elkezdett berobbanni az új. Csodás ajándékok és örömök!!!
Csakhogy ettől az intenzitástól olyanná vált az idegrendszerem, mint egy magasfeszültségű vezeték, ami túlterhelés alá került és lelopták róla a kikapcsoló gombot. Rázott az áram belülről: egyszerre kellett volna a nehezet és a csodásat fogadni, elrendezni magamban. Minden egyszerre zúdult. Elengedés jobbról, befogadás balról, én meg középen préselődtem és fogalmam sem volt róla, hogy ez most így még normális-e, vagy valamit nagyon rosszul csinálok. Egyáltalán én még normális vagyok-e. Oké, hogy az önismereti folyamataimban sosem a felszínt kaparásztam, de azért 2024 merülési foka és sebessége meglepett rendesen…
Nem vagyunk hozzászokva, hogy a változás folyamata hangos. Többnyire igyekszünk csendesen, diszkréten végigmenni a nehéz folyamatokon, környezetünk nyugalmának megzavarását tapintatosan elkerüljük. Max. egy kis szomorkodás, sírás még belefér, csak ne túl gyakran, mert hamar rád szólnak, hogy ne keseregj már, nézd a dolgok pozitív oldalát, viselkedj. Szerencsére rám nem szólt senki. Vagy nem mert.
Voltak körülöttem viszont olyanok, akik szemrebbenés nélkül eltűrték, hogy az én változásom időnként nagyon zajos. Nem velük üvöltöttem, hanem bele a térbe, amit tartottak nekem. És a testem úgy döntött, hogy akkor most jött el az idő és a lehetőség és elengedett minden eltárolt feszültséget. Úgyhogy folyamatosan fájt valamim, újra meg újra lebetegedtem, de senki nem mondta hálisten, hogy szedd már össze magad, meg a vitaminjaid. Így is eléggé meg voltam ijedve jó darabig, hogy elvesztettem a kontrollt a testem felett. Megcsapott a halálfélelem szele is rendesen.
Szóval, tavaly nem építettem semmit.
A lebomló alkotóelemeim helyére sem barkácsoltam egy csillogóbb személyiséget és új ideológiákkal sem vérteztem fel magam. Továbbra sem lett cél, hogy valaha is befejezett emberré váljak.
Tavaly önmagam még mélyebb rétegeit értem el, éltem meg, és újrahuzalozódtam. Puritánabb, transzparensebb lettem talán.
Ez persze Neked nem mond semmit, de ha idén együtt dolgozunk a Te folyamataidon, ez a javadra válhat. Bízom ebben. Én például biztosan nem megyek olyan segítőhöz, aki még nem mert aláereszkedni saját házi démonai kaptárába…
Ennyit rólam, meg a lebomlásomról. Átalakító év volt, átrendező.
Közben 2025 lett és érdekel, hogy Te hogy vagy? Mivel van kirakva az út, amin éppen jársz?
Ha van még dolgod azzal, hogy felvállald magad mások előtt
ha feszültségben lefagysz
ha kezelhetetlen testi, lelki tüneteid vannak, amikor ki kell állnod emberek elé
ha még nincs meg a belső stabilitás, középpont és biztonság
ha döcög az önelfogadásod és határhúzásod
ha túl komorrá, csüggedtté váltál az utadon,
írj pár sort és kiderítjük, tudunk-e együtt gondolkodni, érezni, tenni és merülni: érted.
Szeretettel, derűvel:
Szilvi
