(NEM) JEDI KÉPZŐ
Nem hiszem, hogy az lenne a cél, hogy kapcsolatainkban a szavak nagymestereivé váljunk és valamiféle hibamentes, összeszedett, magabiztos és asszertív párbeszédet folytassunk mindig egymással.
Nem hiszem, hogy az lenne a cél, hogy kapcsolatainkban a szavak nagymestereivé váljunk és valamiféle hibamentes, összeszedett, magabiztos és asszertív párbeszédet folytassunk mindig egymással.
Ritkán hallok embereket arról mesélni, hogy mit tartanak értékesnek a kapcsolataikban és a másikban. Nem túl gyakori, hogy valaki érték- és nem érdekalapon kapcsolódik a másikhoz.
Miért vagyunk ennyire bénák, ha arról van szó, hogy őszintén és jól kimondjuk, hogy mi van bennünk igazából?
A lelassulás kockázatai…
Ha arra vágysz, hogy jobb legyen a kapcsolatod a társaddal, a családdal, a barátokkal, a kollégákkal, akkor két kérdést fontos feltenni magadnak újra meg újra meg újra…
Miéééééért tudják a gyermekkorban elsajátított viselkedésformák, szokások, világkép, hitrendszerek és minták ilyen ügyesen bebetonozni magukat?
Téged mennyire martak már szét a stresszhormonok? Vajon te is kortizolban jacuzzizol nap mint nap?
Vagy adrenalin junkie-ként keresed az ütős ingereket, mert a semmittevéstől befeszülsz, a nyugis emberek és helyzetek pedig halálra untatnak?
Mennyire készülsz ki, ha ki kell állni mások elé? Ha hallatnod kell a hangod, megmutatni magad?
Mennyire vagy érzelmileg stabil? Hamar kibillent egy-egy stresszhelyzet vagy személy?
„ÉRTSD MEG, NEKEM NINCS ELÉG!” Megértem. De így soha nem is lesz. Mert nem lehet. Mert te a „nincs” gyújtópontjából teremted a tapasztalásaid. Nincsből viszont csak még több nincset lehet létre hozni.
Milyen az élet, ha szabotáló meggyőződéseink alakítják?
Amikor valami vagy valaki felé nem köteleződöm el, amikor nem állok bele és csak lebegtetem az egészet: a talán energiájába mártogatok.