Vannak gyerekek.
És vannak felnőttek.
ÉS VANNAK FELNŐTTEK???
A GYERMEK: biztonságáért és jóllétéért felnőttek vállalnak felelősséget. Érzelmei hevesek és kiforratlanok, megküzdési képessége fejletlen (sértődés, hiszti, kiabálás, erős indulatok, sírás). Tettei következményeit még nem, vagy csak kis mértékben érzékeli, reakcói másra mutatnak (hibáztatás, árulkodás, panaszkodás). Az „akarom”, „nem akarom”, „nem tudom”, „de miééért?” mentén navigál. Kicsi és önállótlan: támogatásra, segítségre, iránymutatásra, határokra van szüksége. Szeretetre vágyik, nem éli még az „És te hogy vagy?” odafordulást. Megfelelésre, önmaga elfogadtatására törekszik. Felhatalmazást, jóváhagyást vár. Megtanulja, hogyan kaphat figyelmet, hogyan manipulálható a környezete.
Ismerkedik a világ működésével, finomhangol, fejlődik, a hatások mentén csiszolódik az énképe.
AZ ÉRZELMILEG ÉRETT FELNŐTT: biztonságáért, jóllétéért saját maga vállal felelősséget. Ismeri saját érzés- és gondolatvilágát, megéli azt, ugyanakkor tanulja, hogyan ne azonosuljon az óránként változó érzéseivel, elgondolásaival, meggyőződéseivel. Nehézségek esetén végül nekirugaszkodik, beleáll, cselekszik. Tisztában van tettei (vagy azok hiánya) következményeivel, nem mutogat másokra. Képes a továbblépésre. Érzelmeiről, gondolatairól kommunikál, nem várja, hogy mások kitalálják szükségleteit, megfejtsék belső állapotait. Határt húz. Képes segítséget kérni, mer sebezhető lenni, ugyanakkor igényli az önállóságot, nem vár felhatalmazásra, jóváhagyásra. Nem a bizonyítási kényszer hajtja, nem mások elvárásai uralkodnak felette. Mer szeretetet adni és elfogadni. Figyel másokra. Képes elviselni a változással járó kényelmetlenséget és feszültséget. Éber saját gyenge pontjaira, amelyek mentén manipulálható lehet (szégyenérzet, lelkiismeret-furdalás, bűntudat, igazságtalanság érzet, félelem). NEM A TÖKÉLETESSÉGRE, nem a világ helyeslésére és megerősítésére, nem a „jó emberré” válásra, hanem belső harmóniára törekszik.
A GYERMEKI ÁLLAPOTBAN MEGREKEDT FELNŐTT: biztonságáért és jóllétéért más felnőttek vállalnak felelősséget (vonzza a „Megmentőket”). Érzelmei hevesek és kiforratlanok, megküzdési képessége fejletlen (sértődés, hiszti, kiabálás, erős indulatok, sírás). Tettei következményeit nem, vagy csak kis mértékben érzékeli, reakcói másra mutatnak (hibáztatás, árulkodás, panaszkodás). Az „akarom”, „nem akarom”, „nem tudom”, „de miééért?” mentén navigál. Kicsi és önállótlan: támogatásra, segítségre, iránymutatásra, határokra van szüksége. Szeretetet igényel, nem éli az „És te hogy vagy?”– odafordulást. Megfelelésre, önmaga elfogadtatására, figyelemre törekszik. Felhatalmazást, jóváhagyást vár. Megtanulja, hogyan kaphat figyelmet, hogyan manipulálható a környezete.
Saját élettörténetének megdolgozatlansága, elnyomott fájdalmai, elakadásai és feszültségei szűrőjén keresztül érzékel és reagál.
Érzelmileg tökéletesen érett felnőtt nincs, ez a felsorolás nem egy makulátlan eszménykép elsajátítására akar ösztönözni.
Ugyanakkor megéri bátran végiggondolni, életünk ezen pontján hol tartunk, milyen helyzetekben élünk gyermeki állapotot, s mit tehetnénk, hogy eloldódjunk azoktól a korlátozó viselkedésformáktól, melyek akadályozzák a belső egyensúlyt és a harmonikus, örömteli kapcsolódást másokkal.
Ez egy kihívásokkal teli út, lehetetlen rajta őszinte szembenézés, bátorság, önelfogadás és kitartás nélkül végigmenni. Aki mégis megteszi, szabaddá válik …
